Hír

2021-10-29 22:38:00

Művészetek Palotája

Duna és Mezőség

Hatalmas sikerrel zárult az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál, melynek záró produkciója volt a Szépséges Mezőség BEMUTATÓ!

„Liszt Ferenc születésének 210. évfordulója sokunk számára lesz örök emlék, hiszen nézők ezreivel és nagyszerű hazai, illetve nemzetközi fellépőinkkel együtt élhettük át, ahogy megszületik valami új, valami rendkívül értékes és jövőbe mutató. Az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál meghatározó pillanatokkal gazdagított minket számtalan műfajban. Felemelő koncertélményekre, euforikus, telt házas előadásokra, fontos szakmai találkozásokra lehetünk büszkék: mindez méltó főhajtás volt Liszt zsenialitása, kíváncsi, újító szellemisége előtt. (...) A Duna Művészegyüttes új bemutatója a Szépséges Mezőség pedig méltó koronája volt a több mint két hetes rendezvénynek.” – mondta Káel Csaba, a rendezvénysorozatot életre hívó Müpa vezérigazgatója.

A nagy sikerű Szerelmünk, Kalotaszeg című előadás után a Duna Művészegyüttes továbbra is az egy-egy tájegységre fókuszáló műsorszerkesztési elvet kívánja követni. Legújabb bemutatójuk az erdélyi Mezőség népművészetére, tánchagyományára összpontosít. A Mezőség kitüntetett helyet foglal el a népművészetet kedvelő közönség szívében. Számtalan amatőr és hivatásos gyűjtő érdeklődését keltette fel, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, Kós Károly, Kallós Zoltán, Martin György, Tímár Sándor, Novák Ferenc és sokan mások is folytattak itt kutatómunkát, biztosítva ezzel, hogy a mezőségi archaikus népművészet fennmaradjon az utókor számára. A mintegy 300 települést magába foglaló Mezőségben a magyar, román, cigány és szász kultúra összefonódása, kölcsönhatása különösen gazdag tánc- és zenekultúrát hozott létre – az előadás ezt a fajta multikulturalitást állítja középpontba.

Közreműködik: Navratil Andrea – ének, Tóth Károly – próza, Barcza Zsolt – tangóharmonika, Göncöl zenekar

Zenei szerkesztő: Dulai Zoltán, Koncz Gergely, Mohácsy Albert, Navratil Andrea

Díszlet: Michac Gábor

Jelmez: Winklerné Petri-Kiss Borbála

Fény, animáció: Lendvai Károly

Táncmesterek: Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Farkas Ágnes, Kádár Ignác, Nagypál Anett, Szabó Csaba, Sáfrán Balázs

Szakmai tanácsadó: Varga Sándor

Koreográfus: Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Juhász Zsolt, Farkas Tamás

A rendező munkatársai: Bonifert Katalin, Soós Gyula András

Rendező: Juhász Zsolt

Képek

Emlékezetes pillanatok a 17. napról

Papageno