EGY ELTŰNT PINCE NYOMÁBAN
EGYIK NAP MÉG OTT VOLT, MÁSNAPRA ELTŰNT A HÁZ...
A bontás és a rombolás, az építés azonos célú, de ellenkező irányú megnyilvánulási formája. A bontás a megértés folyamatából származó döntés. A rombolás pedig egy érzelmi alapon született ítélet. A rombolás nem mérlegel. Egyneművé alakítja az eredendően látható formában lévő többrétegű helyzetet. Az építés egy gondolati konstrukció következményeként alakul, a bontás egy tapasztalati okozatként. A rombolásnak ebben az értelemben nincs köze a fenti két állításhoz. A rombolás gyorsasága nem hagy időt a cselekvés közbeni megértésre. Az idő rövidsége okán nem tud az épület „emlékképe” –nem látható képe- szimultán eltűnni az anyag eltűnésével. Az eltűnt tárgy foltját még egy ideig a helyszínen látni véljük. Láthatatlan, de érzékelhető erővonalak rajzolják meg a ház lényegi kontúrját emlékeink konstrukciója alapján. Önkéntelenül vetjük szemünket a hely felé, de idővel csak az emlékkép marad belőle és a hiány.
„A valóban örökéletű épületek valószínűleg azok, amelyek elpusztultak. Csak a már nem létező épület juthat a tökélyre, minthogy immár nem létezése adja jelentőségét, hanem az hogy létezett” Friedrich Achleitner: Ez a ház a 8. századból származik és 1898.ban épült meg.
Egy újabb pince tűnt el a hegyről, azoknak a házaknak a sorából, amelyek átörökítő szellemi munícióval bírnak anyagi létezésükben. A hely tovább építésének és magának az építésnek, mint a helyen való létezés egyik természetes kísérőjének egyik mintája tűnt el két nap alatt. Falait feltöltésnek használták egy falusi építkezésen, a benne lévő fa szerkezetű prést pedig a „mélyárokba” dobták. Mára már az épület tömegének emlékképe eltűnő-félben van. Ezzel a képpel fordított arányban rajzolódik újra viszont egy másik kép: Az épület sorsa. Az anyagi kép eltűnésével fordított arányban hívódik elő az épület mentális képe, mely az épület megépülése előtt már létezett. Ez hívta elő az eltűnt épület formáját. Ennek eltűnésével megjelenő őskép egy meglévő mentális struktúrára szerveződő új formára vágyik. Ezzel egészíteném ki a fenti idézetet, azaz egy már nem létező épület jelentősége nem csak „létezettségében” van, hanem formája mögül felszabaduló, új formára vágyó ős-kép megjelenésében is. Ilyen formán az effajta képből alakuló épületek halhatatlanok. Eltűnt épület nyomában már ott az új. Már csak az akarat hiányzik…