Esemény
2022.10.26
Székesfehérvár, Hiemer-ház
Egy másik Róma kamaraopera
Lengyel Balázs író, az Újhold című irodalmi folyóirat egykori szerkesztője Két Róma című esszéjében vall az „örök városhoz“ fűződő kapcsolatáról. Azokról az időkről ír, amikor a Második Világháború borzalmai után - számos költő, író, zeneszerző és festőművész társával együtt - lehetőséget kaptak egy fél éves ösztöndíjra Kardos Tibor igazgatótól a Római Magyar Akadémián. Ebben az időben együtt éltek és alkottak Rómában a magyar művészeti élet nagyságai, úgymint Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Pilinszky János, Weöres Sándor, Károlyi Amy. A témából Nemes Nagy Ágnes (többek között Rómában írt) verseit feldolgozva Dobri Dániel kamaraművet komponált, mintegy összekötő szövegként használva a Lengyel Balázs-esszé részleteit. Ezáltal egy kamaraopera született prózai szövegekkel összefűzve. A darab egy Férfi és egy Nő szerelmi történetét mutatja be a közös római utazástól (fiatalkor) kezdve a szakításon át az időskorig, majd a halálig. A történet drámaisága és feszültsége abban rejlik, hogy a féléves ösztöndíj elteltével és az ötvenes évek elkeserítő körülményeinek ellenére is mindannyian inkább a hazatérést és a bizonytalan itthoni létezést választották a nyugalmasabb, egzisztenciálisan is biztosabbnak tűnő nyugat-európai élet helyett. Ahogy Lengyel Balázs írja: „Az ember a rosszat igyekszik elhárítani magától. Lényegében tehát gyanútlanok voltunk.”
Rendező: Blaskó Borbála
Szereplők: Tatai Nóra-opereénekesnő, Kéringer László-operaénekes, Jókai Ági-színésznő,
Fellinger Domonkos-színész, Kiss Péter / Grósz Zsuzsanna-zongora, Szűcs Péter-klarinét