Hír

2022-12-14 12:35:00

Budapest, Országos Széchenyi Könyvtárának kézirattára

Elkezdödött Dr. Jankovics Marcell (1874-1949) hagyatékának kutatása

A 25 doboznyi rendezetlen hagyaték tartalmazza Dr. Jankovics Marcell újságcikkeit, műveiről írt recenziókat, a levelezéseit, a parlamenti felszólalásait, a Toldy-körrel kapcsolatos dokumentumokat, az Új-Auróra témát, a SZMKE dolgait, a jogi szerződéseket, az hegymászással kapcsolatos írásait, stb.

A szeptembertől decemberig tartó időszakban Dr. Jankovics Marcell hagyatékának rendezését, illetve ennek a munkának a megkezdését vállaltam.

A hagyaték az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában található, s 25 doboznyi, rendezetlen anyagot tartalmaz, mely a FOND 153-as megjelölés alatt fut.

A cél tehát a hagyaték tematikus, szakszerű rendezése, melyről a kézirattár vezetőjével, Földesi Ferenccel már egy éve folyamatosan egyeztettem. A gond az volt, hogy a kézirattárnak a saját helységeiből ki kellett költöznie, s a térképtárba, majd pedig a Színháztörténeti- és zeneműtárba szorult át, így bizonytalan ideig rendezetlen hagyatékokat nem hoztak fel a raktárból. Szerencsére velem kivételt tettek, így egy kis késéssel, október végén el tudtuk kezdeni a munkát.

Abban egyeztünk meg, hogy első lépésként dokumentálom mindazt, amit a dobozok ma tartalmaznak, beírom egy excel-táblázatba, majd ha ezzel megvagyok, akkor az össze dobozt átvisszük egy külön terembe, s a már meglévő jegyzék alapján tematikusan csoportosítjuk.

A hagyaték egyik legfontosabb darabja a Szász perc című, kiadatlan mű, melyet anno az unoka, Jankovics Marcell (1941-2021) is megemlített az egyik szombathelyi előadásában.