Élmény volt vele dolgozni!

"1972 körül találkoztam először vele, amikor Martin Éva segédépítésze lettem. Mivel korábban Romvári Józsi bácsi sokat dolgozott együtt az Évával, így a későbbiekben előfordult, hogy közvetlenül én is vele dolgozhattam. Évekkel később amikor már én is önálló munkákat vállaltam, akkor is sokszor volt rá példa, besegítettem, bedolgoztam neki.

Már az elején éreztem, hogy egy abszolút segítőkész szakember, akinek a modoráról, a stílusáról, az általa leadott munkáiról rögtön lehetett látni és érezni, hogy másként viszonyul a szakmához és a munkatársaihoz. Hamar kiderült az is, hogy vele együtt dolgozni az élmény.  Mindenről részletes terveket és rajzokat készített. Sokszor maketteket csinált. Így általában nemcsak két dimenzióban lehetett látni azt a díszletet, amit megálmodott.

Akkoriban egy új film készítesekor, a rendező, operatőr a gyártásvezetővel egyeztetve, kiválasztotta a számára megfelelő díszlettervezőt, az építészt. Én, mint kezdő segédépítész pedig közvetlenül a tervező kérésére kerültem be a filmbe. A segédépítész általában szinte mindig ugyanazzal az építésszel dolgozott, így legtöbbször nem is volt kérdés, vagy választási lehetőség, hogy melyik filmben dolgozhatok. Ez hosszú éveken keresztül így volt. Aztán amikor az ember feljebb került a képzeletbeli ranglétrán, azaz már egyedüli építészként is kapott munkát a filmgyárban, kicsit könnyebb helyzetbe került a választási lehetőségek kapcsán.

Számomra egy kicsit mindig érdekesebb volt az a munka amikor egy régebbi kornak a díszleteit kell megvalósítani. 

A helyszínek kiválasztása, majd pedig elfogadása után, mi megkaptuk azokat a technikai leírásokat a díszlettervezőtől, amiben ő javaslatokat tett a konkrét megvalósításra, kivitelezésre. Ezeket korábban előzetesen már a rendező és operatőr is jóváhagyta. Ez volt alapesetben. Ezután következett a technikai terepszemle a gyártás szervezésében. A film művészeti alkotói a részlegvezetőkkel együtt bejárták, és szemrevételezték a kiválasztott helyszíneket, valamint esetlegesen jelezték a még az egyéb technikai igényüket. Így alakultak ki a végleges feladatok a részlegek, így az építészet számára is. Ez alapján lehetett elkészíteni a költségvetési kalkulációt az épített díszletekre vonatkozóant is.  Amennyiben hiányzott még például egy-két apróbb helyszín, arra mi is, segédépítészek is tehettünk javaslatot, de ez azért nem volt jellemző.  Ez a mindenkori díszlettervező feladata volt, új vagy a még hiányzó helyszínek megkeresése.  Később ez az állandó helyszínkeresési igény teremtette meg, hogy manapság a filmgyártásban már önálló munkakör a fotók alapján történő helyszínmotívumok kiajánlása, illetve önálló adatbázisba való rendezése.

A legprecizebb díszlettervező volt a szakmában.  Ő volt az, aki nemcsak egy látványtervező volt, hanem részletesen kidolgozta, a terveket – akár a műszaki megoldásokat is, tehát arra is gondot fordított, hogy minden helyszínre olyan tervdokumentációt adjon át a kivitelezőknek, - köztük az építészetnek, a technikának és a berendezésnek, ami hozzájuk tartozott, és így aztán mindenki pontosan tudta, hogy mi a feladata. Itt nem voltak nyitott kérdések, amiket esetleg úgy kellett volna kicsikarni belőle, mint sok más tervezőből, minden nagyon világos és egyértelmű volt.  Nagyszerű fönök volt.

Bár én nem dolgoztam Sándor Pál filmjében, nekem mégis az egyik legemlékezetesebb és az egyik legszebb tervezett díszlet az volt, amit a Józsi bácsi itt létrehozott, a Régi idők focijában. A mosoda és a Csabagyöngye futballpálya megalkotása, és a környék valósághű ábrázolása káprázatos és lenyűgöző lett, ami örök emlékként maradt fent a magyar filmtörténetben."