Esemény

2019-07-18 18:00:00

FUGA Budapesti Építészeti Központ

Építészeti tervrajzok a FUGA Budapesti Építészeti Központban

Cs. Juhász Sára és Csaba László munkái, sőt, a hollóházi templom műtárgy-értékű makettje is látható a július 18-én nyíló tárlaton.

A FUGA Budapesti Építészeti Központ nagyszabású programsorozattal ünnepli 10. születésnapját októberben. Ennek első eseményeként a ház összes termében építészeti tervrajz- és makettkiállítást rendeznek 2019 július 18. és augusztus 26. között.

A kiállítás nem titkolt célja felhívni a figyelmet arra, hogy az építészeti tevékenység „munkaközi” produktumai is lehetnek önálló, a műtárgypiacon is helyet érdemlő műalkotások a skiccektől a tervrajzokon és modelleken át az animációkig. A 19–20. századi mesterek – például Alpár Ignác, Lechner Ödön, Janáky István, Makovecz Imre, Reimholz Péter – műveit együtt állítják ki olyan kortárs mesterekkel, mint Bán Ferenc, Csomay Zsófia, Rajk László vagy Zalotay Elemér, valamint fiatal irodákkal és egyetemi hallgatókkal. Külön szekcióban szerepelnek a közgyűjteményekből és oktatási intézményekből válogatott rajzok.

A tárlaton a Csaba-házaspár munkásságát is izgalmas alkotások mutatják be. Épp 70 éve készült el Cs. Juhász Sára műegyetemi diplomamunkája, amelynek egy lapját erre az alkalomra kikölcsönzi a család. Csaba Lászlótól pedig első szakrális munkájához, a cserépváraljai templomhoz épp hatvan esztendeje pauszra vetett rajzok láthatóak, amelyek érdekessége, hogy „álcázásban” készültek az IPARTERV irodájában: a később megépült templom épülete itt borozóként szerepel. 

A rajzok mellett a tárlaton látható lesz a hollóházi római katolikus templom egykorú, profi műhelyben készült makettje is. 

Az építészeti tervrajz is műalkotás!
Kiállítás a FUGA Budapesti Építészeti Központban
Helyszín: 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.
Látogatható: 
hétfő: 11–19h
kedd: zárva
szerda–vasárnap: 11–19h