Erdélyi turné - Tímár Sára és zenekara
15 éves jubileumi erdélyi turné - Tímár Sára és zenekara
Helyszínek:
Tímár Sára és zenekara 2024-ben 15 éves jubileumát ünnepli, ezt számos koncerttel és egy erdélyi turnéval tettük emlékezetessé. Az erdélyi koncertekre 2024 novemberében került sor.
November 9-én Sepsiszentgyörgyön, a 34. Népzene- és Néptánctalálkozó rendezvényén léphettünk fel. A Háromszék Táncegyüttes meghívására szombat délután a táncházteremben adtunk bő egy órás koncertet.
November 10-én a nagyszebeni Gong Színház adott helyet a zenekar jubileumi műsorának. Nagyszebenben az Ars Hungarica fesztivál vendégei lehettünk, mely a helyi szórványmagyarság meghatározó, nívós eseménysorozata.
November 11-én Temesvárra látogattunk, ahol az Új Ezredév Milleniumi Központ szolgált előadásunk helyszínéül. A Makovecz Imre által tervezett református templom méltó környezetet biztosított a turné lezárásának.
A koncertkörút a Csoóri Sándor Program támogatásával valósult meg.
Köszönetet mondunk a meghívásért, a szíves vendéglátásért, a támogatásért a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttesnek, a HÍD -Szebeni Magyarokért Egyesületnek, Gazda István lelkipásztornak, a Temes Megyei RMDSZ-nek és a Bánsági Közösségért Egyesületnek.