Hír

2020-04-18 11:11:00

Marosvásárhely, Bernády Ház

"Estvéli harangszó" kiállítás megnyító

Kiállítás Újesztendő hajnalán

Időben szinte ugyanakkor zajlott a 2020-as év első tárlatnyitója a marosvásárhelyi Bernády Házban, mint a templomba járókat esti imádságra szólító harangkongás, Csomortáni Gál László festményei azonban, amelyeket a fenti címen gyűjtött egybe, és helyezett egymás üzenetét erősítő egységbe a festő, a kereszténységnél, illetve mai vallási képzeteinknél korábbi hitvilágot, szokásrendet idéznek a nézők elé. Ne legyünk kizárólagosak: azt is. Úgy, hogy archaikus imádságokat, ráolvasásokat, ősi népi hiedelmeket, népmeséket, balladákat, népdalokat, kesergőket elevenítenek meg, ültetnek át a festészet, a népi díszítőművészet, a színek, formák, vonalak nyelvére. Az átlényegítő látványteremtés a későbbi korok katonanótáit, azok forrásvidékét és valóságát is érinti, és az sem téved, aki a kiállítás egyik-másik munkáján mai életérzéseket vél felfedezni.