Csomortáni Gál László 2018

képzőművészet

Bemutatkozás

Csíkcsomortánban, Erdély keleti határvidékén születtem, Csíksomlyói hegy lábánál, és élek ma is. Kis falu, mely fenyvesekkel körülölelve, igen regényesen fekszik. Szülőfalumban jártam kisiskolásként és itt szerettem meg a természet közeli élet rejtelmeit és csodás egyszerűségét. Valósággal, az erdőn nőttem fel, és annyira közel engedett a Rengeteg magához, hogy ma is a közelében és benne élek. Művészeti tanulmányaimat a középiskolában Csíkszeredában kezdtem és Nagyváradon a Képzőművészeti Egyetem Szobrászat szakán teljesítettem ki, ösztöndíjasként. 2011-ben családot alapítottam, szülőfalumban. Géczy Gáborral való megismerkedésem és barátságom visszavezetett a "régi" faluba, együtt élni a természettel, egyfajta megújult, tudatosan vállalt önellátó gazdálkodást tartani fent, amely nem pusztítja, hanem építi a tájat. Ez az életmód nemcsak tiszta élelmiszert, otthont nyújtó hagyományos székely parasztházat, nagycsaládot (három kisgyerek édesapjaként), nem létező számlákat, hanem emberhez méltó életet jelent. Régen a falusi közösségek mindent megtudtak termelni a fizikai javaktól a lelki és szellemi kincsekig. Ezzel a szellemi kinccsel találkozván, képzőművészetem forrása a Fák ősi mesélő képességének, erezetének, görcseinek, mély színeinek a felfedezése lett. Több százéves újjáépített faházban, több százéves Fákra, deszkákra festve, erős ráhangolódással, mély ismeretséget és "testvéri" kapcsolatot alakítottam ki az Idők rejtett üzeneteivel és a Korok egymást igazító folytonosságával. Alázattal együttműködve,a Fák megmutatták csodás üzeneteiket számomra és boldogan továbbíthatom azoknak, akik még odafigyelnek a Természet sugallataira. A képek hátteréből, mint népművészetünkből, az Égvilágból, a Fényből egy választ kapunk a felmerült témára.  Nagyon fontos, milyen képeket nézegetünk, mert Tudatunk mindent feldolgoz és Képességünk nem mindegy milyen üzenetek tárol.

Iskolák

Nagyváradi Képzőművészeti Egyetem, Szobrászat

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2021-06-19 07:39:00

Esemény

Visszatérő vendégként a mádi Demeterervin Pincegalériában mutatta be legújabb alkotásait Csomortáni Gál László MMA ösztöndíjas képzőművész.

2021-04-21 09:17:00

Hír

Állandó kiállításom New Yorkban, a Magyar Házban tekinthető meg, 2020 május 1.-től

2020-08-22 12:50:00

Esemény

Megnyitó: 2020 augusztus 22.-én 16.30 órakor, a Magyar Házban. A kiállítást megnyitja Vaszi Levente népdalénekes és Mihály István Csaba.

2020-04-18 11:11:00

Hír

Kiállítás Újesztendő hajnalán

2019-07-12 07:44:00

Hír

Több éves távolmaradás után újra egyéni tárlattal jelenkezik Csomortáni Gál László képzőművész a csíkszeredai közönség előtt.

2018-10-13 07:35:00

Hír

Csomortáni Gál László képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasának "Fafaggatás és Napima" című kiállítása kerül bemutatásra

2019-11-09 14:00:00

Esemény

Csomortáni Gál László MMA ösztöndíjas képzőművész kiállítása Los Angelesben

2019-10-25 14:10:00

Esemény

Csomortáni Gál László képzőművész New Yorki "ÉgIgézők " című kiállítása.