Évzáró program
Idén a tavaszi rendszeres alkotó-programok után egy nagyon mozgalmas nyarat zártunk. Mivel a járványhelyzet is közbeszólt, igyekeztünk a programokat úgy kialakítani, hogy még nagyobb hangsúlyt fektessünk a minőségi alkotásra és a kis létszámra - ezért szinte minden héten fogadtunk gyermekeket, illetve felnőtteket.
Az előzetesen meghirdetett integrált művészeti programok mindegyike átalakult valamelyest a programra érkezők igényei szerint, mivel a kis létszám lehetővé tette azt, hogy a programot egyéni igények szerint átformáljuk.
Volt olyan programhét is, amelynek minden napján új alkotási területtel ismerkedtek meg a résztvevők, így még színesebbé tették az amúgy is izgalmas programokat.
A képek magukért beszélnek!
Az előadás a felnőtt korosztálynak szól. A program előzetes telefonos regisztrációhoz kötött, mivel csak korlátozott számban tudunk a helyszínen férőhelyet biztosítani.