Esemény

2018-11-15 17:11:00

Térkép Galéria, Budapest I. kerület

Ez is ember műve

Kiállítás a 101 éve született Fábri Zoltán filmrendező festményeiből, dokumentumaiból

Kézbevettem megint az ecsetet. Létrejött egy csomó kép. S most olyan, mintha nem is lett volna közben semmi…” Fábri Zoltán

Kevesen tudják, hogy a háromszoros Kossuth-díjas és kétszer Oscar-díjra jelölt legendás filmrendező eredetileg festőművésznek készült. Három évet járt a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Réti István tanítványa volt. A mester a fiatal növendéket harmadéves korában tanársegédjéül kérte fel. Ő azonban – mentora számára váratlanul – nem élt a megtisztelő lehetőséggel, átjelentkezett a Filmművészeti Főiskolára. Ami ezután következett, az mára az egyetemes filmtörténet része.
Fábri, élete utolsó évtizedében, a világtól visszavonultan ismét ecsetet vett a kezébe.

A kiállításon, mely a filmrendező hagyatékának gondozója, az unoka Fábri Péter jóvoltából jött létre, azok az expresszív alkotások szerepelnek, amelyeket a művész a háború, a fasizmus, a holokauszt és általában az emberi erőszak témájában készített. Ezek tulajdonképpen a rendezői életmű meghosszabbításának tekinthetők, hiszen, akárcsak filmjeinek jó része, festményei is az ember embertelensége ellen emelnek szót.