iparművészet és tervezőművészet

Hír

2022-10-17 07:14:00

Szombathely

"Fényhatár" rövidfilm

Az ösztöndíjas zárókiállításra készülve a nyár folyamán egy rövid videót forgattunk, melyben a kutatási munkám fontosabb gondolatait mutatom be. A filmet Szabó Zoltán készítette.

Kapcsolódó személyek:

A Fényhatár című munkámban megfogalmazott elméletek bemutatásával egyéb kereteken belül (előadás, konferencia) is szeretnék megjelenni. Az elkészült írásmű továbbfejlesztési lehetőségei között fontosnak tartom főként „A szín az építészetben” című fejezet további gazdagítását az alkotókhoz kapcsolódó épületelemzésekkel és fotókkal. Ez utóbbi az egész könyv világára érvényes, bár mennyiségét tekintve megfontolandó. Amennyiben a korábban vázolt módon kortárs épületekről lesz lehetőségem cikkeket írni, akkor a már kidolgozott és kifejtett elméletek kézzelfoghatóbbá válnak. Az elméleti munka alaposságára és koherenciájára koncentrálva talán ez az aspektus, ami a vizuális bemutatást illeti – most háttérben maradt. Mindenestre azt gondolom, hogy szakmai közönség számára önmagában a szöveg is előhívja azokat az ismereteket, amelyekkel a szakmagyakorlók rendelkeznek. A szélesebb közönség eléréséhez ezt a hiányt ellensúlyozandó az iparművészeti és tervezőművészeti szekció kiállítására egy monitoron bemutatható rövidfilmmel készülök, valamint a szöveg beköttetett kis példányszámú darabjaival jelennék meg. Az előbbi felvillantaná a problematizált jelenséget, az utóbbi kézzelfoghatóvá tesz egy több mint 300000 karakternyi szöveget.

A video megtekinthető a honlapomon és a youtube-on:
http://www.andrasbakucz.hu/alkotomunka/mma-osztondij/ 

https://youtu.be/k85DbZrKjwE

Film: Szabó Zoltán

Kapcsolódó fájlok

634ce4c91cc610711520...