Filmfesztiválokról mozis szemmel
Az MMA MMKI Filmfesztiválkörkép című, most megjelent kötetében (art-)mozik és filmfesztiválok kölcsönkapcsolatairól/egymásrautaltságáról is olvashatunk
A Filmfesztiválkörkép – A magyar filmfesztiválok működése és lehetőségei 2011-2020 között című kötet egy a 8. Savaria Filmszemle keretében – az MMA MMKI és a MOME társzervezésében – 2021-ben megrendezett szakmai konferencia kései gyümölcse, írásos lenyomata, amely kutatásösszegző és helyzetelemző tanulmányok, valamint történeti áttekintések segítségével ismerteti meg az olvasókat (feltehetőleg többségében filmes szakembereket) a magyar filmfesztiváli kultúra állapotával, fontosabb kérdéseivel. A Dr. Kollarik Tamás szerkesztette kötetben Buglya Zsófia, a Nemzeti Filmszínház programigazgatója gyakorlati tapasztalatait is összegezve ír mozik és filmfesztiválok egymást erősítő működéséről, ezen belül arról a ritkán méltatott hozzáadott értékről is, amit egy arculattal, profi szakembergárdával és bejáratott kommunikációs csatornákkal rendelkező, az év 365 napján át működő (art-)mozi jelenthet egy fesztivál számára. A hivatkozásokban gazdag, sok konkrétumot (statisztikákat, mára megszűnt kiadványokat és rendezvényeket, külföldi példákat etc.) nevesítő tanulmány elméleti kérdéseket is érint, így a mozik és filmfesztiválok számára egyaránt elengedhetetlen archívumépítés fontosságára is rámutat.