Esemény

2021-02-01 19:00:00

Online

Filmvetítés és beszélgetés a szocialista korszak építészetéről

A Palace for the People című, 2018-as dokumentumfilm online vetítéséhez kapcsolódóan beszélgetést is szervez a KineDok, amelyen Kovács Dániel művészettörténész is részt vesz.

A 2018-ban készült bolgár dokumentumfilm, a Palace for the People a keleti blokk öt leggrandiózusabb építészeti vállalkozását mutatja be: a szófiai Nemzeti Kultúrpalotát, a Moszkvai Állami Egyetemet, a bukaresti Parlament palotáját, a belgrádi Szerbia Palotáját és a berlini Köztársaság Palotáját. Mindegyik épületet úgy tervezték, hogy vagy a legmagasabb vagy a legnagyobb legyen, vagy hogy a világ legnagyobb óráját vagy épp korának legfejlettebb technológiáját mutassa fel. Most, hogy vége a szocializmusnak a filmkészítők meglátogatják a kommunizmus öt legpompásabb palotáját, hogy felfedjék rejtett titkaikat azok által, akik tervezték és építették őket vagy épp dolgoztak bennük.

A 2021. január 31-én 19 órakor zajló online vetítést követően másnap, 2021. február 1-én angol nyelvű beszélgetés is kapcsolódik az eseményhez. Ezen Polyák Levente (Kortárs Építészeti Központ) moderálásával Peter Szalay PhD építészet- és művészettörténész (SK), Wojciech Niebrzydowski adjunktus, Bialystoki Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar (PL), Kovács Dániel művészettörténész, kurátor, az MMA Művészeti ösztöndíjas kutatója (HU), valamint Sonja Leboš városantropológus (HR) beszélget a film kapcsán a korszak építészetéről, társadalmáról és utóéletéről.

Facebook-esemény a programhoz: 
https://www.facebook.com/events/255402265996903/