Magas tuzu keramiak

Az ösztöndíjas időszak elmúlt heteiben két, technikailag és karakterében is eltérő vázacsoport fejlesztésével foglalkoztam. Az egyik sorozat korongozással készült, a másik félporcelánból ontve. A munka során nem kizárólag kész tárgyak létrehozása volt a célom, hanem annak vizsgálata is, hogyan tudom a korábbi képzőművészeti gyakorlatomban meghatározó rajzi, kollázsszerű és rétegződésen alapuló gondolkodást a kerámia technológiai sajátosságaihoz igazítani.

A korongozott vázák esetében a forma elkészítése után elsősorban a felület vált kísérleti területté. Több különböző rendszert próbáltam ki, amelyekben a természetes kerámiafelület, a színes kerámiatranszferek, a színtestekből kialakított foltok és a fekete vonalrajz egymáshoz való viszonyát vizsgáltam. Fontos kérdés volt számomra, hogy a felület ne egyszerű dekorációként működjön, hanem különböző időben és különböző technikával létrejövő rétegek találkozásaként. A transzfereket ezért nem összefüggő mintafelületként, hanem szabálytalan, kivágott szigetekként alkalmaztam, amelyek között nagyobb üres felületeket hagytam. Ehhez társultak a vékony, ceruzaszerű vagy gesztuálisabb fekete vonalak, pontsorok, rácsszerű részletek és különböző színfoltok.

A munkafolyamat során számos technikai kérdés merült fel. Többféle kerámiatranszfert próbáltam ki, és azt tapasztaltam, hogy ezek viselkedése jelentősen eltér: egyes transzferek könnyen átkerültek a zsengélt felületre, míg mások nedvesítés, áztatás és dörzsölés után sem tapadtak megfelelően. A színes foltok kialakításához különböző Colorobbia és más kerámiai színtesteket teszteltem. Vizsgáltam, hogy szivaccsal felhordva elegendő-e a pigmenteket pusztán vízzel elkeverni, illetve mikor szükséges kötőanyag használata. A fekete rajzi pigmenthez Optapix KG50 alapú CMC-törzsoldatot készítettem, amelynek célja a pigment jobb tapadása és az ecsettel történő rajzolhatóság javítása volt.

Külön kísérleti területet jelentett a transzparens fényes máz felvitele. A nagy mennyiségű mártómáz készítése és tárolása helyett a szórópisztolyos felvitelt kezdtem vizsgálni. Ez gazdaságosabb anyaghasználatot tesz lehetővé, ugyanakkor új kérdést vetett fel: mi történik ott, ahol a vékonyan szórt transzparens máz és egy később bemártással felvitt színes máz egymásra kerül. Ennek vizsgálata próbaégetéseket igényel, mert a két máz találkozásánál megváltozhat az olvadás, a rétegvastagság és a határvonal élessége.

A félporcelán vázáknál ezzel párhuzamosan elsősorban a magas tüzű égetés technikai lehetőségeivel foglalkoztam. Ezeket 1220 °C-os égetésre készítettem elő, és azt vizsgáltam, hogyan változik ezen a hőmérsékleten az anyag tömörsége, színe, felülete és formai stabilitása. Különösen fontossá vált a hőmunka kontrollja, mert a magas hőmérsékleten eltöltött többletidő a vékonyabb vagy érzékenyebb formák deformálódását okozhatja. A kemence működését ezért technikailag is át kellett vizsgálni. Kiderült, hogy az ajtó zárószerkezetének hibája miatt korábban az ajtó nem zárt megfelelően, illetve egy elektromos vezetékhiba következtében az egyik fűtőkör sem működött. Ezek a hibák a hőmérséklet-szabályozást is befolyásolták. A javítás után új, 1220 °C-os égetési programot állítottam össze, amelynél a cél a megfelelő hőfok elérése volt felesleges magas hőmérsékletű hőntartás nélkül.

Az elmúlt hetek munkájának fontos része tehát maga a tárgykészítés mellett egy technológiai rendszer felépítése volt. A korongozott és félporcelán vázák két eltérő irányból közelítik ugyanazt a kérdést: hogyan lehet egy alapvetően használati tárgyként ismert formát úgy kezelni, hogy annak felülete rétegekből, megszakításokból, átvitelekből és egymást módosító vizuális eseményekből épüljön fel. A próbák során szerzett technikai tapasztalatok – a transzferek viselkedése, a pigmentek keverése, a mázak felviteli módja, a magas tüzű égetés és a kemence működésének pontosabb megismerése – a következő munkafázisok kiindulópontját jelentik.