Gránát

... A vonat ablakát ugyanaz a gitt tartja a helyén, amely köré a Pál utcai fiúk egyletet szerveztek. A fuga rokona, akárcsak a mezsgye, a sínek mellől frissen kiirtott bokros szalag, amiből semmi se jut trendi, kiégett szántóink közé. Gyermekként arról álmodoztam, hogy majd áthatolhatatlan, tövises sövényt ültetek otthonom köré. Bent, ahol senki se lát, rózsásan nyílnak a virágok a magnóliák ágain. Úgy képzeltem, mire felnövök, kialszik ez az aszfaltot és betont hányó vulkán, a végtelen erdőkben vadakat lesünk, és az egyik ösvényen összetalálkozok a lánnyal, akivel együtt hempergünk a tisztáson…

Erről szól a Korbács, Clive Barker Fúgája: az isten adta szellem végzete, hogy elpusztítson mindent, amiért érdemes küzdeni. Szereti a sivatagot, mert tiszta – és gyűlöli az Édent, ami szabálytalan, rendezetlen –, egyszóval: élet. Tizenhat vagyok, és nem attól horror ez a könyv, hogy félholtak falják fel a lelkeket lapjain, hanem mert megmutatja a gonoszság vonzó, karizmatikus, vidám vasárnapos arcát, aminek mégiscsak kapzsiság a neve.

Tizenhat éves vagyok akkor is, amikor a Mikulás-ünnepségen az osztályfőnököm engem húz, és megkapom tőle a Weörös Sándor-féle felét a teljességnek. Abban az évben együtt utazunk Don Quijote sivatagába a La Mancha-vidékre. Naranccsal dobálozunk, és egy lengyel cserediákban felfedezem a lány vonásait, akivel...

A teljes szöveg az Irodalmi Szemle oldalán érhetó el.