Apró örömök, nagy vállalkozások – áprilisi tárca

„A mentett parasztház árválkodott, akárcsak a vele kapcsolatos álma. Csekély öröm volt, hogy kibírta a telet, a hó súlya abban az évben nem terhelte a házat. Még ősszel mondták a falubéliek neki, amikor közelebbről szemügyre vették a százhatvankét éves épületet, a darabokban költöztetett székely parasztház nem biztos, hogy átvészeli a telet, ki van fordulva két gerendája. Azon a télen nem volt érkezése szakembert hívni, se ereje az állagmegőrzési munkákra. Sem semmi másra. Férfi testet öltött józan paraszti ész pedig csak elvétve járt arra.

Nem volt kedve a veteményezéshez, a zord tavaszkezdet nyomta, a nem mindennapi gondok kizsigerelték a belső energiatárat. De maradék erejével is tudta: a gyermeknek látnia kell, miként lesz a magból termény, igen, kezet nem kímélő, izzasztó munkával.

Taposták a mellkasát a tornyosuló teendők, csak időnként halkultak lüktető agyában. A picike örömök azonban minden napba derűt loptak. Fizikailag fájt a teste minden porcikája s az alvás hiánya, mégis, A kisvakond és a sas, az építőkockázás, a rajzolás a lányával ideig-óráig ellazította, már-már kereknek érezte az életet azokban a pillanatokban. Sőt, húshagyó kedden kifejezetten boldog volt – emlékezett vissza a napokig hangos kacajt okozó farsangi maskarára.

Talán márciusban vette észre: minden napra kap örömöt, épp csak akkorkát, hogy másnapig kibírja. Egy hosszas, alaposabb fogmosás, félezer NEM után. Egy feltöltő bújás a csaknem kétéves „ededül!” daca mellett. Parányi szusszanás a cinege cifra éneke a kerítésen. Aztán felkerült az örömlistára a Tünnde, az Emmma, a nyugi, a cuki, Áááááárpáááád és a taxxxxi, s a beszélni tanuló gyermek büszkeségével kimondott újabb és újabb szavak bája. Elalvás előtt az ismerős kutyák, majd a barátok következtek, neveiket ismételte újra és újra. Aztán hangos számolásba kezdett, mint aki elégedett a lajstrommal, s mire elért a nyolcig, békés megnyugvás ült ki pirospozsgás babaarcára..."

A teljes írás itt olvasható.