hatodik ütemhez

Erdélyi kutatóutam legfontosabb eredménye egy rendkívüli zenetörténeti felfedezés az újtusnádi plébániatemplomban. Székelyföldön a 19. század előtti hangszerek száma igen csekély, így ez a jelentős eredeti anyagot őrző lelet igazi ritkaságnak számít. A levéltári adatok szerint az orgona a szomszédos Nagytusnádról került ide, ám eredeti helye Csíksomlyón volt. Bár egy korabeli levél 1729-re datálja, a porcdíszes manierista faragványok és a homlokzat stílusa alapján a hangszer valójában az 1670-es évekből származik. A fémsípmű legidősebb rétegének rendkívül durva, amatőr megmunkálása egyértelműen egy nem hivatásos orgonakészítő munkájára utal. Ez a jellegzetesség tökéletesen egybevág Kájoni János csíksomlyói szerzetesi műhelyének működésével, ahol szakképzettség híján végeztek orgonaépítést. A fémsípok aránytalanul széles labírozása szintén azt a felvidéki és lengyel hatású stílust tükrözi, amely Kájoni tanulmányait jellemezte. Mindezek alapján megalapozottan kijelenthető, hogy sikerült megtalálnom az egyetlen fennmaradt, Kájonihoz köthető történelmi orgonát. Ez a lelet azért is felbecsülhetetlen értékű, mert Kájoni egyéb, harmadrendű minőségű munkáit az utókor korábban egyszerűen kiselejtezte. A hangszer szakszerű restaurálása után a hazai előadói praxis végre a leghitelesebb hangzáson szólaltathatná meg Kájoni híres gyűjtéseit.