Horváth Márk, Lovász Ádám: Az állattá-leendés és az erkölcsiség viszonyáról. J. M. Coetzee Szégyen című regénye nyomán

J. M. Coetzee Szégyen című könyve alapján és általánosságban az animal studies-on keresztül. A kortárs filozófiai és kulturúra tudományos diskurzusban visszatérő téma a nem emberi perspektívák felvétele és a nem emberi létezőkkel való viszony kérdésköre. Olyan új irányzatok foglalkoznak ezzel a témakörrel, mint a poszthumanizmus, a spekulatív realizmus, vagy az esszénk középpontjában is álló animal studies.

Az állattá-leendés szóösszetétel Gilles Deleuze és Félix Guattari francia filozófusoktól származik, legszisztematikusabb módon pedig a Capitalisme et schizophrenie második kötetének, a Milles plateaux-nak, tizedik fejezetében tárgyalják. Deleuze és Guattari szerint az állattá-leendés nem metaforaként értelmezendő. Vagyis nem hasonlósági viszonyt jelöl, hanem elszabaduló sokaságot. Mielőtt szilánkokra robban, az állattá alakuló ember személyiségének vonalai összesűrűsödnek, akár egyetlen telített, intenzív ponttá amely váratlanul szétrobban a létezés minden irányába. Intencionalitását tekintve az állattá-leendés megzavarja az újrakódolást, vagyis kifelé irányul a reprezentációból.

Tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy lehet-e a szégyen egy ilyen utolsó összpontosulás az emberi deterritorializáció előtt, vagy sokkal inkább a szégyen már az emberi személyiség poszthumanisztikus átértékelésének képezi alapvető részét. A Szégyen című regény hőse az állati szenvedéshez kapcsolódik hozzá, ez az erőforrás mely táplálja új morális érzületét. Mindent fel kell adnunk – ha egy etikai követelményben összegezhető a Szégyen tanulsága, akkor ebben a mondatban foglalható össze. Az állattá-leendés a lehető legteljesebb önelvesztés. David a bukott ember számára a szégyenben való önelvesztésen keresztül új poszthumanisztikus horizontok tárulnak fel a teljes reménytelenségben.