Hunyadi László

Szilágyi Erzsébet: Szeptember 1. és 7.

Végig nézve színpadi gyermekeim során, mindenki adott valami egyedi, különleges élményt, amire mindig emlékezni fogok. Őszintén szólva, hálás vagyok a most futó előadás rendezőjének ezért az újabb, átélhető anyaszerepért. Tudom, hogy hagyományosan Mátyás „nadrágszerep” és az ifjú mezzoszopránok territóriuma, de nekem lehetőséget adott egy érettebb anya karakterének megformálására. Déneskét ajándékba kaptam, ebben biztos vagyok. Különösen érzékeny és fogékony időszakban találkoztam vele és nem csak egy-egy előadást, hanem teljes sorozatokat és a hozzájuk kapcsolódó próbákat is együtt csináltuk végig. Ez igazán sok együtt töltött időt és egymás alapos megismerését jelentette, aminek az lett a következménye, hogy nem szerepeket alakítottunk, hanem éltünk a színpadon. Rengeteg apró játékkal gazdagítottuk Erzsébet és Mátyás kapcsolatát, ami az utolsó sorozatra azt eredményezte, hogy a finálé katartikus lefejezés-jelenete után Erzsébet nem rohan ki a színről, hanem „beleáll” a jelenetbe, és végig nézi, ahogy a sors Mátyásnak juttatja a koronát.