Illyés Gyula 56-os feljegyzései
Illyés Gyula 1956-os naplójáról Illyés Mária és Kodolányi Judit beszélgetett a Kossuth Rádióban.
Illyés Gyula 1956-os naplójáról lánya, Illyés Mária és Kodolányi Judit beszélgetett a Kossuth Rádióban a forradalom kitörésének évfordulóján. A beszélgetés két részletben hallgatható meg, és a Rádiószínház adását előzi meg, melyben Illyés Gyula Naplójegyzetek 1956-57 – Atlantisz sorsára jutottunk címen kiadott naplójából olvasnak fel részleteket.
A megrázó erejű feljegyzések csak 2014-ben kerültek elő Illyés Gyula egykori otthonának padlásáról – derül ki a beszélgetésből. Az összekeveredett papírlapokat gondos kutatói és filológiai munkával kellett rendezni, jegyzetelni, hogy a közönség számára is hozzáférhető, érthető legyen. A Naplójegyzetek korábbi kiadásából hiányzott ennek az időszaknak a krónikája, nem véletlenül, gondolhattuk, hiszen, ha voltak is Illyésnek feljegyzései e veszélyes napokban, azokat valószínűleg megsemisítette már. Végül a forradalom hatvanadik évfordulóján, 2016-ban látott napvilágot a hiányzó rész, a Magyar Szemle és az MMA gondozásában megjelenő kötet szerkesztője Horváth István és Illyés Mária voltak. A jegyzetekből számos, korábban ismeretlen információ derül ki arról, hol volt, mit csinált, kivel találkozott Illyés ez alatt a néhány hónap alatt. De az események mellett lejegyezte tapasztalatait, benyomásait, gondolatait és elmélkedéseit is, amelyek így, mintegy első kézből való reflexiók 1956 megítélésére vonatkozóan.
A beszélgetés visszahallgatható a Médiaklikk oldalán az alábbi linkeken:
Rádió lejátszó Kossuth | MédiaKlikk