Esemény

2021-09-01 14:11:00

Győri Zsinagóga, a Széchenyi István Egyetem, Varga Tibor Zeneművészeti Intézet Koncertterme, 9025 Győr, Kossuth u. 5.

Jávorkai testvérek és a Széchenyi Open Art Night közös produkciója, Járóka Sándor Emlékkoncert

A Jávorkai testvérek és a Széchenyi Open Art Night közös produkciójaként született meg a gálakoncert, ami egyben Járóka Sándornak állított emléket.

A hegedűművész Jávorkai Sándor és testvére, a csellóművész Ádám tavaly adott először koncertet a 2019-ben elhunyt édesapjuk, Járóka Sándor
hegedűművész, prímás emlékére Győrben. Már akkor azzal az elhatározással álltak a Zsinagóga színpadára, hogy hagyományt teremtenek, és
szülővárosukban évente emlékkoncertet adnak. A fivérek eleget tettek fogadalmuknak, és szerda este ismét telt ház előtt töltötték meg muzsikájukkal a
teret. Ez azért is nagy szó, mert a Bécsben élő művészek rendszeresen a világ nagy színpadain adnak koncertet, naptárjaik 2-3 évre előre leszervezett
koncertek időpontjaival vannak tele.
Az emlékest egyben a Széchenyi Open Art Night gálakoncertje is volt. „A koncert megszervezésben mögénk állt a Győr-Moson-Sopron Megyei
Kereskedelmi és Iparkamara, és nagyon sokat segített Pintér-Péntek Imre, elnök. Minden terhet levettek a vállunkról” – mondta Jávorkai Sándor. Az esten
a vonósvirtuózok mellett a magyar származású, de Bécsben élő szoprán, Arabella Fenyves énekét és Martin Ivanov zongorajátékát hallhatta a közönség.
„A vendégművészek elsőre igent mondtak a felkérésre. Martin Ivanovról tudni kell, hogy egy fantasztikus zongoravirtuóz, Arabella Fenyves, pedig egy
csodálatos énekesnő. Mindketten nagyon jó barátaink. Már tavaly is szerettük volna őket meghívni, de akkor a járvány miatt nem tudtak Magyarországra
utazni” – mesélte a hegedűművész.
A közönség Bach, Handel, Popper, Liszt, Sarasate, Puccini, Paganini, Wieniawski, Hubay szerzeményeit hallhatták felcsendülni.
„Mindenképp a a Bach Satoval szerettem volna kezdeni a műsort, mert ez volt édesapám egyik legkedvesebb darabja” – mondta el Jávorkai Sándor.
Ezt követően is barokk dallamokat hallhatott a közönség. Saját átiratukban játszották Handel szerzeményét, amit Arabella Fenyves tolmácsolásában Villa-Lobos, brazil zeneszerző egyik énekes darabja követett. Majd magyaros hangzású darabok kaptak helyet egy blokkban. A koncert második felében operaparafrázisok csendültek fel, Martin Ivanov pedig a Denevér átiratát játszotta zongorán.