Esemény
2024-03-23 16:30:00
Szőcs Géza Irodalmi Szalon (Vaszary Galéria „B” épület) – 8230 Balatonfüred, Honvéd utca 2.
Könyvbemutató – Az isteni eredet tudata. Hamvas Béla hagyományai
Balatonfüreden rendezik meg a Hamvas Béla Asztaltársaság új tanulmánykötetének bemutatóját.
Az isteni eredet tudata. Hamvas Béla hagyományai című kötetet a balatonfüredi Hamvas Napok keretében mutatják be a szerkesztők: Horváth Róbert és Stamler Ábel.
Időpont és helyszín: 2024. március 23. (szombat), 16:30, Szőcs Géza Irodalmi Szalon.
Van egy fontos idea, melynek Hamvas Béla életművében betöltött szerepe szinte felmérhetetlen fontosságú, mégis alig áll az értelmezések középpontjában, vagy – kevés kivételtől eltekintve – műkedvelő módon közelítenek hozzá egyes szerzők. Ez az idea a Hagyomány, ideértve a hagyományok, a hagyományos vallások, metafizikák, tradicionális tanítások teljes körét, amelyekkel Hamvas írások, fordítások és belső elmélyülés keretében foglalkozott. Tanulmánykötetünk legfontosabb célja, hogy Hamvas Béla és a Hagyomány, a hagyományok, illetve tradicionális tematikák kapcsolatát, az ő forráshasználatát és ebből a szempontból intellektuálisan meghatározó előképeit, a rá nagy hatást gyakorló szerzőket és írásokat, valamint fordításait filológiailag, eszmetörténetileg és filozófiailag megfelelő felkészültséggel rendelkező szerzők feltárják, a hamvasi életmű szélesebb kontextusát a hagyományok szempontjából megvilágítva.
A kötet szerzői: Edl András történész, keletkutató; Fehér István irodalomtörténész; Gődény Jonatán filozófus; Horváth Balázs klasszika-filológus, liturgiatörténész; Horváth Róbert vallásfilozófus, a Magyar Hüperión folyóirat főszerkesztője; Jász Attila költő, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője; Kocsi Lajos kultúrakutató, az Ars Naturae folyóirat főszerkesztője; Kondor Attila grafikus, festőművész; Kulcsár Géza informatikus, urbanista; Laki Zoltán filozófus, a Sursum Kiadó vezetője; Stamler Ábel vallástudós, a Magyar Szemle folyóirat főszerkesztője; Uherkovich László tibetológus, könyvtáros; Virág László biológus, szerkesztő, a Persica Kiadó vezetője.
Mélyreható elemzések mellett rövidebb, elegáns áttekintések egyaránt olvashatók a kiadványban.