Hét helyszínen találkozhatott a Dél-erdélyi magyar közösség Benedekffy Katalin művésznővel november 10. és 16. között. Az események alkalmával a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett-, Príma díjas-, MMA ösztöndíjas művésznő az Egy csipetnyi Erdély című könyvét mutatta be, előadással, énekekkel, vetítéssel egybekötve.
A Székelyföldről származó énekművész gyerekeknek és családoknak egyaránt ajánlott olvasmánya által az igazi Erdély és Székelyföld ismerhető meg, hagyományain, balladáin, versein, mondókáin, kultúráján, semmihez sem hasonlítható jellegzetes ízvilágán, és nem utolsósorban az ott élő emberek lelkületén keresztül.
A turné során a Brassó megyei Négyfaluban, Szeben megyében Vizaknára és Nagyszebenbe, ezt követően Gyulafehérvárra, Dévára, Vajdahunyadra és Aradra látogatott el.
A magyar szórvány napja alkalmából megrendezett események számos érdeklődővel zajlottak, a művésznő a könyve mellett az életútjába, annak részleteibe is beavatta a jelenlévőket.
A találkozások során Benedekffy Katalin a közösségi média oldalain minden alkalommal köszönetét és háláját fejezte ki, hogy milyen sokan megtisztelték a jelenlétükkel, továbbá külön megköszönte a szervezést a helyi szervezeteknek, a beszélgetőtársaknak, és nem utolsó sorban Serfőző Leventének az EMKE alelnökének, aki nélkül nem jöhetett volna létre az élményekben és találkozásokban gazdag Dél-Erdélyi turné!
A turné szervezői, támogatói, partnerei: Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület, Nemzeti Kulturális Alap, Székelyföldi Legendárium, Barcasági Csángó Alapítvány, Petőfi Sándor Program – Nemzetpolitikai Államtitkárság, Vizaknai Református Egzházközség, HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete Nagyszeben, Gróf Majláth Gusztáv Károly római katolikus teológiai Líceum Gyulafehérvár, Fehér Megyei RMDSZ, Dévai Páduai Szent Antal római katolikus plébánia és Közösségi Ház, Vajdahunyadi RMDSZ és Magyar Ház, Aradi Jelen Ház.