Hír

2022-04-11 13:36:00

Miskolc

Korpa Tamás költészet napi beszéde Lillafüreden

A beszéd Miskolc város költészetnapi ünnepségén hangzott el Lillafüreden, a II. Rákóczi Ferenc Megyei- és Városi Könyvtár felkérésére, az Óda-táblánál, 2022. április 11-én.

"Az intenzív, mégis valamifajta nyugalmat is kifejező arc csukott szemei eltekintenek a vízeséstől. A szobor és a táj művészi megkomponálása viszont olyan elvet követ, hogy mi, mindenkori látogatók „egyben” láthassuk a verset-keletkeztető József Attilát, a vízesést, a kompozíció részét képező bronzborítású párkányt, rajta az Óda roncsolt, egy női sziluettbe tördelt szövegrészletével. Ez a szellemi és érzéki sokféleség az Óda szétszórása és változatos beíródása ebbe tájba és az olvasóba, aki a tájban tartózkodik. Nem csodálkoznék, ha a szobor, ami persze nem lát és nem hall, mégis megszólalna az Óda számomra legkedvesebb sorpárjával: „Az úton senki, senki, / látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél.” Belül látom, a csukott szemhéjak mögött, ahol a képzelet kavarog, mert kívül, az úton senki, de tényleg senki nem jár. Azt is meg kell finoman jegyeznünk, hogy az Óda térbeli beíródása, és a lejegyzettség térbelisége ennél az egyszerű papírlapra emlékeztető táblánál elszíneződéseivel, idősségével egészen puritán és őszinte tapasztalat, a szoborterasz artisztikus betűvéseteihez képest."

A beszéd egésze elolvasható a Műút folyóirat portálán:

Most és a költészet óráján (muut.hu)