Közös tér | II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon 2022
2022 az Üveg Nemzetközi Éve – és szerencsés egybeesésnek köszönhetően a Szalonok sorában idén, immár második ízben, az Ipar- és Tervezőművészeti Szalon következik.
A kiállítás építészeti szekciójában látható egyik legfrisebb munkánk, a Shapr3D szoftverfejlesztő cég általunk tervezett irodája.
A kortárs magyar iparművészet és design friss eredményeit összefoglaló első szalont öt éve, 2017-ben rendezte meg a Műcsarnok, 208 alkotó munkáinak bemutatásával. A mostani, második ilyen témájú szalonon több mint 300 főre bővítettük a kiállítók számát. AKözös tércímű kiállítás Arisztotelész Kategóriák című művét hívta segítségül, hogy elmélyült sétára invitáljon a tárgyak között. Az utóbbi öt évben megvalósult művek befogadásához a kiállítás két utat is felkínál. Az egyik a konkrétan megformált anyagtól az anyag nélküli szubsztanciákig, a tervezett gondolatokig vezet, míg a másik a szigorúan vett funkcionalitástól az autonóm művészet területéig. Ezeket követve a kerámia legősibb, az emberi kultúra születésének titokzatos pillanatával egyidős művészetétől eljuthatunk a virtuális térben létrehozott kommunikációs terekig. Bár az egyes alkotói területek elkülöníthetők, térbeli kapcsolataikkal mégis egy összefüggő folyamatot mutatnak be. A különböző területek és a két gondolati ív izgalmas metszéspontokat hoznak létre, a találkozási pontokon pedig új minőségek születnek, újfajta összefüggések rajzolódnak ki.
Ahogy a Szalonok esetében már megszokhattuk, a kiállítás kurátori válogatás alapján lehetőséget nyújt az adott szakma alkotóinak nagyszabású bemutatkozására a Műcsarnok impozáns termeiben.
A jeles alkalom miatt a Szalonon különleges hangsúly helyeződik az üvegművességre, mind a történeti vonatkozásokra és jellegzetességekre, mind a kortárs műalkotások bemutatására - a kiállítás megvalósításában a Műcsarnok szakmai együttműködő partnere a Bohus-Lugossy Alapítvány.
Négy alkotói generáció képviselteti magát, a szakmák doyenjeitől a pályájuk elején álló tehetségekig. A Műcsarnok által felkért kurátor, Szilágyi B. András munkáját a „2022 Az Üveg Nemzetközi Éve” programsorozathoz kapcsolódva Balogh Eleonóra társkurátor, főszaktanácsadókként pedig Ducki Krzysztof, Fusz György, Harmati Hedvig, Kálmán László, Liszka Tamás, Szenes István és Tóth Fruzsina segítik.
A kiállítás megvalósításában a Műcsarnok szakmai együttműködő partnere a Bohus-Lugossy Alapítvány.
Dr. Richly Gábor köszöntője
Szegő György DLA megyitó beszéde
Prof.em. Ernyey Gyula megnyitó beszéde