Kritika a SiópArtban Ménes Attila regényéről

"Ménes regénye egy leépülés története, cselekménye szinte csak vázlatszerű, kevés
szereplővel dolgozik, fókuszában egy végtelenségig kitágított tudat áll, így a tudatregény
hagyományához is nagyban kötődik, azzal a különbséggel, hogy a főhős fejében itt viszonylag nagy a
zűrzavar, főként a külvilág és mások érzékelése a problémás terület: „Annyi biztos, hogy egyre
kevésbé értem az embereket, a tetteiket, a szándékaikat és motivációjukat, alig akad valaki, akivel
szót tudnék váltani. Emiatt néha úgy érzem magam, mintha egy sivatag közepén állnék, vagy az űrben
lebegnék, és élettelen anyag venne körül, amellyel nem tudok kapcsolatot teremteni.” Az egykori
matekzseni anyuka kedvencéből az évek múlásával egyre zavartabb ember válik, lassú hanyatlását
pedig felgyorsítja válása. Lecsúszását egyedül édesanyja igyekszik gátolni, de az anya is és
kapcsolatuk is túl problémás ahhoz, hogy valódi támaszt jelenthessen ezen a meredeken lefelé tartó
úton. A szüzsé nagyjából ennyi, egy vázlatosan felskiccelt élettörténet, majd a jelen, mely egyre
ködösebbé, érthetetlenebbé válik."

(Kolozsi Orsolya: Az értelem fénycsóvái az őrület ragacsos sötétjében, In: SiópArt, 2023/1-2.)