Lelkészbeiktató Abásfalván

Lelkészbeiktató Abásfalván

Vasárnap, június 7-én Lőrinczi Eszter lelkésznő beiktatási ünnepére került sor. Abásfalva új lelkésznője egyben a homoródkeményfalvi beszolgáló lelkésznő is.

A két falu iránti elköteleződésemet talán már nem is kell külön hangsúlyoznom. A 2024-ben elnyert MMA-ösztöndíjamnak köszönhetően az elmúlt időszakban számtalan alkalommal írtam és beszéltem Abásfalváról és Keményfalváról. Sokszor említettem azt is, hogy a múlt segítségével, a jelenben, a jövőn gondolkodunk: építészeti koncepciókban, tervekben, megvalósításokban, mindig az emberek igényeihez és lehetőségeihez igazodva.

Az ösztöndíj elnyerése után nem sokkal az abásfalviakkal rendszeresen találkozni kezdtünk. Beszélgettünk arról, hogyan tudnánk megőrizni a falu szépségét, hogyan tudnánk vigyázni arra a különleges szellemiségre, arra a genius loci-ra, amely Abásfalvát Abásfalvává teszi. És arról is, hogy ahol szükséges, hogyan lehetne leporolni, újra láthatóvá tenni az értékeket.

Ezek a beszélgetések számomra mindig egy szövődő szőnyeg képét idézik. Ahogy a sorok egymás után megjelennek a szövőszéken – ezért külön hálával gondolok a keményfalvi nagymamámra, akitől ezt tanultam –, úgy jelentek meg egymás után az emberek, az ötletek és a lehetőségek is.

Így érkeztek a győri diákok is. Azzal az elképzeléssel kerestek meg, hogy nyári építőtábort szeretnének szervezni Székelyföldön, ahol fából építkeznek, és javasoljak helyszínt. Számomra a válasz egyértelmű volt: Abásfalva. Vagy Keményfalva.

Bevallom, akkor még nem láttam pontosan, milyen mintává állnak majd össze ezek a szálak. Nálunk többnyire kőből építünk, ezért elsőre nem volt egyértelmű, hogy milyen szerepe lehet egy fából építkező csapatnak ebben a történetben. Mégis hittem benne, hogy helyük van közöttünk. Reméltem, hogy az általuk hozott új szín gazdagítani fogja a közös szőnyeget. Ma már úgy érzem, valóban egy szép kék sávval bővült a mintázat. És talán ennek a közös munkának, ennek az egymásra találásnak is volt egy kis szerepe abban, hogy a két falu lelkészt kapott.

A legszebb minta azonban most vasárnap szövődött bele a közös szőnyegünkbe.

Nem kellett senkit biztatni vagy noszogatni. Az ünnepet megelőző hetekben kalákák és közmunkák zajlottak mindkét faluban. Sokan dolgoztak azért, hogy méltó legyen ez a nap. Az ünnep hétvégéje is munkával telt sokak számára, de hiszem, hogy ezt mindenki örömmel vállalta. Jó volt látni, hogy Abásfalva és Keményfalva közössége együtt készült, együtt örült, együtt ünnepelt.

Számomra ez talán még magánál az eseménynél is többet jelentett: annak bizonyosságát, hogy van közösség, van tenni akarás, és vannak emberek, akik fontosnak érzik a közös ügyeket.

A lelkésznővel és a két falu közösségével még sok tervünk van. Sok új sor, sok új minta vár még arra, hogy helyet kapjon ezen a közös, folyamatosan formálódó szőnyegen. A vasárnapi ünnep pedig reményt ad arra, hogy egyre többen lesznek azok, akik jó szándékkal csatlakoznak hozzánk, és velünk együtt szövik tovább azt. Lőrinczi Eszter már az első alkalommal olyan szálat adott a kezünkbe, mely még szebbé szelídíti mindazt, amit együtt szövünk: „Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel!” Ezzel nemcsak szolgálatának alapját jelölte ki, hanem nekünk is példát mutatott. Egy olyan világban, ahol gyakran az erőt, a pozíciót vagy a hangosságot keressük, jó volt emlékeztetést kapni arra, hogy a valódi építkezés másképp történik. Lélekkel. Figyelemmel. Egymás felé fordulással. Örömmel követjük ezt az utat, és bízunk benne, hogy a közösen szőtt minta ettől válik majd igazán széppé.

Isten hozta a lelkésznőt, szeretettel köszöntjük!