Margittai Gábor: Fekete cella

Karok, vállak, fejek. Égbe meredő kezek, behúzott nyakak, eltorzult arcvonások. A forró augusztusi levegőbe belefagyott üvöltés női és férfihangok elviselhetetlen kórusa. Az udvar sarkában embertömeg botladozik: kétségbeesetten vergődő végtagokkal, arccal a kőfal felé. Távolabb álló, fej nélküli, magányos alak vezényli őket, robusztus karját lendítve parancsolóan mutat előre. És a tömeg bénultan sodródik, menetel – egyenesen neki a falnak.