Hír

2021-04-15 11:15:00

Megjelent a Kuncz Aladár hazatér Kolozsvárra – egy személyes választás története, dilemmái című tanulmány

A tanulmány a Magyar Művészetnek a Trianoni béke 100 éves évfordulójáról készült számában jelent meg, azt vizsgálja, Kuncz Aladár pályáját hogyan irányította új irányba ez a politikai fordulat.

Halálakor Magyarországon az újonnan felfedezett írót siratták, Erdélyben a kisebbségi magyar irodalmi élet egyik legfontosabb emberét, a szerkesztőt és kritikust gyászolták. Gaál Gábor szokatlanul kegyetlen nekrológját így kezdte: „[m]ost, hogy meghalt, hirtelen, 45 éves korában, egykori nagyobb ígéretek után, 7–8 évi erdélyi működéssel maga mögött, kiderül, hogy ez a 7–8 év életének az esszenciája”. A halál felől nézve az élet teleologikussá, egyszerűvé, könnyen érthetővé válik. Azonban ha a másik irányból próbáljuk megérteni ugyanazt az életet – ahogy ez a tanulmány próbálta –, akkor éppen a bizonytalanságai, lehetőségei, a többfelé irányuló lépései tűnnek elő. Előrehaladva „szakaszos kicsúszások” látszanak, azért is, mert nincsenek kitaposott utak, ahogy a mottóban idézett regény elbeszélője fogalmazott. Kuncz élete is – a történelem nagy csapásai nyomán – ki-kicsúszott, ilyen a háborús internálás és az Erdélybe költözés is. Ám épp e kicsúszások azok az események, melyek lehetővé tették a saját magának kitűzött cél megvalósítását, egy olyan pálya befutását, amelyik a vége felől nézve egyenes irányúnak, tudatosnak és eredményesnek látszott.