művészetelmélet

Hír

2021-08-18 17:46:00

Budapest

Megújul a MOME szellemitulajdon-kezelési szabályzata

A szellemi tulajdon kezelésének helyzete kiemelt fontosságú egy művészeti egyetemen, ahol az alkotói tevékenység szinte az "alapműködés" részének tekinthető. Az erre vonatkozó szabályzatát újította meg hallgatói fókusszal a közelmúltban a MOME.

Kapcsolódó személyek:

A már régóta tervezett és több körben megkezdett és előkészített szabályzatalkotás célja az volt, hogy egy országos és regionális szinten is iránymutató rendszer jöjjön létre, amely támogatja a szellemi alkotások létrehozását.

A korábbiaktól eltérően az új szabályzat az nem elidegeníthető személyi jogok mellett már a vagyoni jogokat is a hallgatóknak biztosítja. Az egyetem tehát ezekről lemond a hallgató javára és az intézménynél csak egyes felhasználói jogok maradnak. Azonban a hallgatóknak továbbra is minden az egyetemen készített munkájuknál, azok megjelenítésénél, publikálásánál, fel kell tüntetniük, hogy az a MOME-n készült és hogy melyik oktatónak a közreműködésével jött létre. Természetesen azokban az esetekben, amikor a hallgató olyan projektben vesz részt ahol az egyetem egy külső szereplő felé vállalta a jogok átadását, ott a vagyoni jogok sem maradhatnak a hallgatóknál. Ez jellemzően a külső megbízási, piaci projektek esetében fordulhat elő.

A hallgatóbarát felfogású szabályzattól az egyetem azt várja, hogy nagyban támogatja és ösztönzi a szellemi alkotások létrehozását, az erre vonatkozó hallgató aktivitást. A Szenátus által jóváhagyott új Szellemitulajdon-kezelési Szabályzat 2021. szeptember 1-jén lép hatályba és az első évesekre automatikusan már ez vonatkozik, a felsőbb évesek pedig külön nyilatkozattal kérhetik teljes egyetemi tanulmányaikra vonatkozóan a szabályzat visszamenőleges alkalmazását.