színházművészet

Esemény

2020-02-01 19:30:00

Müpa Budapest

Mendelssohn- Die erste Walpurgisnacht, Berlioz- Fantasztikus szimfónia

A koncerten felcsendülő két művet meglepően sok szál köti össze. Mindkét kompozíció forrása egyértelműen Goethe, hiszen meghatározó szerepet játszik bennük a fausti boszorkányszombat-jelenet.

Kapcsolódó személyek:

A koncerten felcsendülő két művet meglepően sok szál köti össze. Mindkét kompozíció forrása egyértelműen Goethe, hiszen meghatározó szerepet játszik bennük a fausti boszorkányszombat-jelenet. Ez Berlioz szimfóniájának végkicsengése, Mendelssohn kóruskantátája pedig egy boszorkányszombat története, Goethe eleve megzenésítésre szánt balladájára. Az első Walpurgis-éj Magyarországon először szólal meg szcenírozott előadásban, amelynek a táncosok mellett a muzsikusok is részét képezik majd.

A két mű közel egy időben keletkezett: Berlioz szimfóniája 1830-ban, Mendelssohn alkotásának első verziója 1831-ben. Összeköti a darabokat az újkori boszorkányszombat-legenda kettőssége: egy ősi pogány tradíció és a keresztény hit szembeállítása. Berlioz a boszorkányszombat tetőpontján megszólaltatja a Dies irae-t, a keresztény gyászmise gregorián himnuszának dallamát. Mendelssohnnál az ősi hagyományt megtartó emberek a bigott keresztényekkel szemben a tisztaság és a hit képviselői, akiket a mű végén egy protestáns korálszerű, himnikus befejezéssel szimbolizál. Berlioz alkotása az első jelentős mű, amely nem a Faust-dráma történetét, hanem szellemiségét fogalmazza meg. Középpontjában egy hős áll, a fausti alkotó ember, akinek álmait, vízióit fogalmazza meg a mű öt tételében. A Mendelssohn-kóruskantáta pedig a zeneszerző életművében szokatlanul drámai: egy sodró erejű, viharos nyitányt jelenetek sora követ, amelyekből hiányoznak a hagyományos értelemben vett áriák.

Berlioz: Fantasztikus szimfónia, op. 14

Mendelssohn: Az első Walpurgis-éj (Die erste Walpurgisnacht), op. 60

Vezényel: Hollerung Gábor
Közreműködők: mezzoszoprán-Bakos Kornélia, tenor-Megyesi Zoltán, basszus-Cser Krisztián, Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Tőri Csaba), a Közép-Európa Táncszínház és a Feledi Project művészei
Alkotó: koreográfus-rendező Feledi János