Feledi János 2019

színházművészet

Bemutatkozás

Feledi János táncművész, koreográfus, rendező a Feledi Project alapítója.Tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán végezte 2003-ban. Pályáját a Győri Balett tagjaként kezdte, majd a Budapest Balett szólótáncosaként, koreográfusaként dolgozott. Balettmesteri diplomájának megszerzése után a Pr-Evolution Dance Company és a BaDora Dance Company tagja volt. Önálló koreográfiával 2010-ben jelentkezett. Ezek után alakult a Feledi Project. A társulatot, projectet magas szintű technikai tudás, kiváló művészi előadói jelenlét, profizmus, energikusság jellemzi. Koreográfiáka jellemző az érett, egyéni stílus és kifejezésmód, alkotói formavilág, egyedi módon ötvöződik a klasszikus balett mozdulatok a modern, kortárs tánc elemeivel. A minőségi munka és a számos produkció kivívta a hazai táncszakma szeretetét és elismerését, ennek bizonyítéka, hogy a Feledi Projectet 2014-ben a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Magyar Koreográfusok Társasága tagjai köré választotta. 



Remélem, hogy a következő három évben új, friss szemléletű alkotásokat hozhatok létre, s a hazai és nemzetközi ihletésű előadásaimat minél több közönséghez el tudom vinni, határokon túlra is.

Szeretném, hogy a régi és új alkotásaim új pezsgést hozzanak a kortárs magyar művészeti életbe. Fontos számomra a különböző művészeti területek, művészek közösségi együttgondolkodása, együttműködése zeneszerzőkkel, képzőművészekkel, díszelet, jelmeztervezőkkel. 



Feledi Project kontakt: felediproject@gmail.com

 

Iskolák

Magyar Táncművészeti Főiskola

Jelenlegi Munkahely

not set

Ösztöndíjak

  • 2015 — PAST_ART Emberi Erőforrások Minisztériuma

Hírek, Események

2022.04.12

Hír

A Pilinszky János azonos című kötete inspirálta előadás rólunk, emberekről szól.

2022.04.12

Hír

A Feledi János vezette Feledi Project Szálkák című előadása február 18-án debütál Los Angelesben.

2022.04.12

Hír

A tavaly 10 éves jubileumát ünneplő Feledi Project február 7-én a Nemzeti Táncszínház Nagytermében mutatja be Csehov Sirály című színműve nyomán készült táncelőadást, melyet a Harangozó Gyula-díjas Feledi János rendezett és koreografált.

2022.04.12

Hír

A tavaly 10 éves jubileumát ünneplő Feledi Project legújabb bemutatója Csehov: Sirály műve, melyet 2022. február 07-től láthat a közönség a Nemzeti Táncszínház Nagytermében.

2022.01.28

Esemény

Feledi János - Feledi Project: Életképek (Hat tánc előadás részlet)

2022.04.12

Hír

A tavaly 10 éves Feledi János vezette Feledi Project legújabb premierje az irodalomból és klasszikus balettből is ismert DON QUIJOTE története újra megelevenedik. A bátorságról szóló táncszínházi előadást 2022.január 19-én a Nemzeti Táncszínházban láthatják.

2021.12.14

Hír

Elégedett (bölcsész) örömmel tölt el, ha egy fesztivál műsorában felfedezhetek közös témákat, motívumokat, melyeket az alkotók megközelítése tesz egyedivé.

2021.12.14

Hír

Az idei évben ünnepeli 10 éves jubileumát a Feledi Project, ennek apropóján számos izgalmas eseményt szerveztek, új bemutatók, fesztivál fellépések határon belül és kívül. Sok tervezett meghívásnak, kreációnak csak a következő évben tudnak eleget tenni.

2021.11.10

Esemény

A kortárs Don Quijote olyan ember, aki megtévesztett, csalódott, és egy ironikus és gondtalan álmodozóból tragikus karakterré alakul át.

2021.10.11

Esemény

2021.október 11-én 20h kezdéssel Feledi János új kísérleti improvizációs estje a Három Hollóban lesz látható, ahol Szűcs Nelli Érdemes művész mellett Tóth Mariann zongoraművész és Safranka-Peti Zsófia táncművész közreműködik.

2021.08.17

Hír

Az elmúlt tíz évben a Feledi Project Feledi János művészeti vezetésével az egyik legsokoldalúbb repertoárral működő együttesévé vált a hazai táncszcénának. A jubileum alkalmából számos születésnapi eseményre számíthatnak a nézők a formációtól.

2021.08.17

Hír

M5-Librettó műsorban Feledi János