SZÉLMALOMHARCOK KÍVÜL, BELÜL
Elégedett (bölcsész) örömmel tölt el, ha egy fesztivál műsorában felfedezhetek közös témákat, motívumokat, melyeket az alkotók megközelítése tesz egyedivé.
Feledi János Don Quijotéja nagyon küzd. Mikor az előadás kezdetén megjelenik a három főszereplő – azaz Don Quijote, Don Quijote és az egyébként a regényben ténylegesen meg sem jelenő Esmeralda szerepére kárhoztatott Don Quijote – alsógatyában, s finoman befeszít, mint izmaira büszke modell a catwalk-on, nyilvánvalóvá válik, hogy Feledi egészen sajátos perspektívából láttatja velünk Cervantes főhősét, a különös, lovagi életről és ideálokról álmodozó, majd az eszményt a saját, hétköznapi életében megvalósító spanyol kisnemest, Alonso Quijanót, aki maga adja magának a szebben csengő Don Quijote nevet.
A regény több mint négyszáz (!!!) éve jelent meg, és azóta is az ideáinak élő, emiatt kissé talán bolond, de bolondságában is tiszteletre méltó hős prototípusa. Hogy Feledi ez utóbbi ponton veszi föl a kardot, és száll saját (szélmalom)harcába, arra az előadást záró monológból lehet következtetni, mely a „legdonquijotébb” Don Quijote, azaz Csuzi Márton szájából hangzik el, öltönyben.
De mielőtt az öltönyhöz érünk, egy pillanatra időzzünk még az alsógatyáknál. Nyilván azon túl (is) fontos ez a tenyérnyi ruhadarab, mint hogy könnyű mozgást biztosít a táncosok számára. Ha csupán a könnyebb mozgás volna a cél, megtenné egy szokásos feszes táncos sort, vagy akár egy testnadrág is. De nem, az alsónadrág üzenetértékkel bír. Az alsónemű megmutatása az előadók intim terébe vonja a nézőt, s ilyen intim pillanat több is adódik az előadáson. Már az első, prológjellegű jelenetben azon megy a később tettlegességig fajuló, végül puszikkal záruló vita, hogy ki játssza a búsképű lovag szerepét. A daliás kiállású Csuzi Márton mellett – aki nem mellesleg épp eléggé bús képű is tud lenni – Keresztes Patrik és Takács László sorakozik a szerepért. Előbbi a még esélyesek meggyőző erejével tartja kortesbeszédét, utóbbi a (kis)ember gyakran sikertelenségre kárhoztatott, de a skatulyából elszántan kitörni vágyó komikus hős vehemenciájával. Benne leginkább Sancho Panzát ismerheti föl a néző, akit Feledi elvileg kiírt a koreográfiából, gyakorlatilag egybecsúsztatja Don Quijote alakjával, így teszi általánossá az óriás ellen folytatott harcot, egyben létszükségletté a szélmalmokat. (www.tanckritika.hu)
https://www.tanckritika.hu/kategoriak/kritika/1623-szoboszlai-annamaria-szelmalomharcok-kivul-belul