Feledi János 2019

színházművészet

Bemutatkozás

Feledi János táncművész, koreográfus, rendező a Feledi Project alapítója.Tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán végezte 2003-ban. Pályáját a Győri Balett tagjaként kezdte, majd a Budapest Balett szólótáncosaként, koreográfusaként dolgozott. Balettmesteri diplomájának megszerzése után a Pr-Evolution Dance Company és a BaDora Dance Company tagja volt. Önálló koreográfiával 2010-ben jelentkezett. Ezek után alakult a Feledi Project. A társulatot, projectet magas szintű technikai tudás, kiváló művészi előadói jelenlét, profizmus, energikusság jellemzi. Koreográfiáka jellemző az érett, egyéni stílus és kifejezésmód, alkotói formavilág, egyedi módon ötvöződik a klasszikus balett mozdulatok a modern, kortárs tánc elemeivel. A minőségi munka és a számos produkció kivívta a hazai táncszakma szeretetét és elismerését, ennek bizonyítéka, hogy a Feledi Projectet 2014-ben a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Magyar Koreográfusok Társasága tagjai köré választotta. 



Remélem, hogy a következő három évben új, friss szemléletű alkotásokat hozhatok létre, s a hazai és nemzetközi ihletésű előadásaimat minél több közönséghez el tudom vinni, határokon túlra is.

Szeretném, hogy a régi és új alkotásaim új pezsgést hozzanak a kortárs magyar művészeti életbe. Fontos számomra a különböző művészeti területek, művészek közösségi együttgondolkodása, együttműködése zeneszerzőkkel, képzőművészekkel, díszelet, jelmeztervezőkkel. 



Feledi Project kontakt: felediproject@gmail.com

 

Iskolák

Magyar Táncművészeti Főiskola

Jelenlegi Munkahely

not set

Ösztöndíjak

  • 2015 — PAST_ART Emberi Erőforrások Minisztériuma

Hírek, Események

2021.08.17

Hír

METAMORFÓZIS címmel, Philip Glass zenéjére készült Feledi János alkotása újra látható. A társadalmunk, létünk átváltozásáról szóló produkciót 2021.szeptember 13-án láthatják a Nemzeti Táncszínházban

2021.07.31

Hír

A tavaly Harangozó Gyula díjjal kitüntetett Feledi János és csapata, az idén 10 éves jubileumát ünneplő Feledi Project turnéra indul idehaza HAT TÁNC című előadásukkal. Bartók Béla születésének 140 évfordulója alkalmából a zeneszerző Román népi táncok művének jazz adaptációját adják elő országszerte

2021.07.09

Hír

Rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából.

2021.04.30

Esemény

"HHII Dance Festival reaches for the stars..." The Santa Barbara Independent

2021.04.16

Hír

Jubileumi évaduk célkitűzése, hogy minél több helyen megmutathassák előadásaikat itthon és határainkon túl.

2021.04.16

Hír

A Feledi János művészeti vezetésével működő Feledi Project a magyarországi előadások mellett több külföldi vendégszereplést tudhat maga mögött az elmúlt 10 évben.

2020.12.18

Hír

WHITE WAVE presents their “5th Annual SoloDuo Virtual Dance Festival,” featuring 29 dancemakers from New York Metropolitan area, across the U.S.,and from Cuba, Spain, Italy, HUNGARY, Japan & China!

2020.12.18

Hír

Vendégjátékokkal és új bemutatókkal is készül a jövő évre a Feledi Project, amely december 8-án ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját.

2020.12.18

Hír

Pilinszky János által ihletett táncszínházi előadásra készül a Feledi Project november 7-én Ruzsán, november 10-én pedig Budapesten a Benczúr Ház Kulturális Központban. A Szálkák című előadásban Trill Zsolt érdemes és kiváló művész is fellép.

2020.12.18

Hír

FELEDI JÁNOS TÁNCOS-KOREOGRÁFUS PHILIP GLASS ZONGORÁRA ÍRT MŰVÉT ÁLMODTA SZÍNPADRA

2020.10.21

Hír

A felújított előadás március 4-én látható a Nemzeti Táncszínházban, a Budapest Táncfesztivál programjában.

2020.11.03

Esemény

A belső állattá változás metaforikus, nem emberhez méltóan élés, állatként tud csak teljesebb ösztönös ember lenni, kérdés ez hová vezethet?