Mesék a zárkából a Filmvilágban

https://www.filmvilag.hu/xereses_aktcikk_c.php?cikk_id=15851

Meserém

Visky Ábel javarészt börtönkörnyezetben forgatott Mesék a zárkából című dokumentumfilmje a játék és a fantasztikum révén igyekszik új világ- és önértelmezési keretet biztosítani a bűnelkövető apák és hozzátartozóik számára. A kész film ugyan párbeszédbe lép a társadalmilag elkötelezett, érzékenyítő szándékkal létrehozott alkotások tradíciójával, hiszen főszereplői visszaesők, hátrányos anyagi és társadalmi helyzetből érkező elkövetők, de a kamera előtt megvalósuló beszélgetések közvetlensége, egyszerűsége és a személyes sorsokra fektetett hangsúly limitációi miatt nem szükséges, hogy a kitűzött célján túli következtetések levonásába bonyolódjon. A szabadság kérdésköre a világépítés és a kapcsolódás újfajta lehetőségeinek értelmében foglalkoztatja a dokumentumfilmet: három elítélt apát követ végig azon az úton, hogy megírnak, majd eljátszanak egy-egy történetet a gyerekeik számára, a teljes család bevonásával; a szülők, gyerekek és a rokonság a mesék társalkotóivá lépnek elő.

A börtönszínháztól, illetve a fogvatartottak számára szervezett drámapedagógiai foglalkozásoktól eltérően a filmkészítés rögzítettsége, visszanézhetősége egyfajta biztos, megmásíthatatlan lenyomattal rendelkező közösségérzetet biztosít az elmagányosodással küzdő szülők és a cserbenhagyott gyerekek számára – a mesei világban létrehozott fiktív harmónia visszakereshetősége, hozzáférhetősége támaszt nyújthat a valóság káoszában, segíthet létrehozni egy kiegyensúlyozottabb énképet és családmintázatot.

A Mesék a zárkából alkotóit nem a bűn és a miértek, hanem a megváltozott élethelyzet és a kiszakítottság állapota foglalkoztatja; a Liliből megismert dinamikához hasonlóan apránként, a mindennapok rezdüléseiből bomlik ki a válsághelyzet, amelyet a büntetőjogi következmények hoznak az érintett családok életébe: a mesékben megírt harmonikus családi környezetet ellenpontozzák a különélés és a stigmatizáció következtében fellépő ellentétek. A dokumentumfilm forgatása során a rabok életének szerves részévé válik a bizonytalanság: nem tudják, hogy mire szabadulnak, lesz-e otthon, ahová hazamehetnek.

A dokumentumfilm interjúrészletek, werkfilmes jelenetek és fikciós, animált betétek összessége. A heterogenitást szépen összefogja a közös cél: a szereplők már az első találkozáskor bevonódnak az alkotói munkába, hiszen meg kell születnie a meséknek, amelyek alapján folytatódnak az előkészületek. Putnoki Gábor elveszett malackáról szóló, álomjeleneteket is tartalmazó állatmesét ír a 9-10 éves Gabikának; Tibike és édesapja, id. Jónás Tibor az aranyhalacska és a halász történetét gondolja újra, míg a háromgyerekes Zoltán a három testvér mesei tipológiáját és a sárkányos próbamesék hagyományát idézi meg saját szövegében – a fiatalabb generáció helyrehozza a szülői bűnöket és visszaállítja a királyság harmóniáját. Zoltán és Tibi meséinek megfilmesítése stop motion animáció és kollázstechnika felhasználásával zajlik, míg Gábor állatmeséjét jelmezekkel és külön forgatási helyszínnel hívják életre. Az első két mese élénk színvilága és humoros megoldásai után a fóti erdőségben felvett epizódok nemcsak a használt eszközök és filmezési technikák terén hoznak változást, de a kész alkotás hangnemét, látásmódját is átformálják. A malacos mese érdekessége a horror és a filmes realizmus elemeinek elegyítése a beszélő állatok jelenlétével: az erdei üldözés sok vágással, kézikamerával való rögzítése egészen kivételes, zsigeri hatást ér el az alig 15 perces játékidőben.

A mesék mindegyike a férfiak addigi életének összefoglalójaként is értelmezhető – valamilyen formában belekerül a bűn elkövetése is, ám a büntetés kiiktatódik, a sors kezeként értelmeződik, hiszen a mese szabályainak megfelelően a belső jóságból fakadó őszinte megbánás nem hiábavaló, az azonnali jóvátétel mindig lehetséges. Zoltán lopásért és testi sértésért ül, így az általa írt mesében helyet kap az arany fogsor eltűnése és visszaszerzése. Tibi meséjében a rossz cselekedet miatti bűnhődés jelenti a bonyodalmat, de az addig pénz reményében megtartani kívánt aranyhalacska megmenti a gyarló halászokat a vízbe fúlástól, így azok a család és az alázat elsőbbségébe vetett új hittel térhetnek haza. Gábor nemcsak kisfia, hanem saját elveszettségét is beleszövi a meséjébe: az elveszett kismalac családja keresésére indulva eltéved az élet sötét erdejében, és csak a szerencsén múlik, hogy nem falják fel az erdei vadak – a feloldást a rossz álomba való kihelyezés jelenti: a kismalac reggel az ágyában ébred, a harmóniát nem kell keresnie, mert ott van a rózsaszín orra előtt.

A dokumentumfilm a fikciós betétek által jut mélyebb, teljesebb tudáshoz a három apát és családjaikat illetően, hiszen közvetlen módon mesél azokról az élethelyzetekről, amelyekről szereplői nem nyílnak meg a kamera jelenlétében. Ebben az értelemben a börtönkörnyezetben kitettségtől és túlzott érzelmi töltettel bíró megnyilvánulásoktól óvakodó férfiak néma alkut kötnek a stábbal: a mesei közeg, az áthelyeződés és a metaforikus beszédmód révén hajlandóak megnyílni, saját akaratukból írnak vágyaikról és félelmeikről, ezáltal pedig lehetőséget kapnak arra, hogy átértékeljék, más perspektívából lássák jelenlegi helyzetüket és döntéseiket.