Mesés évkezdés
Az első harmadév mesés eseményei, Háromföldi Históriákkal
A már meglévő repertoáromból válogatott meséket és történeteket ebben az időszakban is számos helyre volt lehetőségem elvinni és élőszavas mesemondással előadni gyermekeknek és felnőtteknek:
- Január 29-én délelőtt a Bagaméri Napközi Otthonos Óvodába kaptam meghívást, ahol élőszavas mesemondással örvendeztettem meg a gyermekeket és az óvodapedagógusokat. Nagy örömmel látogattam el a kis bihari faluba, hiszen családom is innen származik.
- Január 29-én délután a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeumban Dorogi Márton: Hasznos minden porcikája c. könyvének új kiadása került bemutatásra, egy kapcsolódó kiállítás megnyitójával együtt. Az eseményen a témához kapcsolódó történetfüzérrel álltam a közönség elé, Nagy András Balázs népzenésszel pedig sárréti népdalokat adtunk elő.
- Január 31-én a Sárospataki Református Egyházközség disznótoros gyülekezeti rendezvényének esti programjaként hagyományos élőszavas mesemondással örvendeztettem meg a híveket.
- Február 13-án a Vértesi Református Egyházközség szeretetotthonának Idősek Farsangja elnevezésű rendezvényén mondtam mesét.
- Március 5-én az Essentia Artis programsorozatának keretén belül vettem részt a tavaly végzett ösztöndíjasok „Szabad a vásár!” című bemutatkozó előadásán, melyet vásári rigmusokkal, mesemondással és énekkel gazdagíthattam.
- Március 19-én a Hagyományok Háza szakmai napjának keretében került sor a „Terek és történetek, Mesés házbejárás” elnevezésű programra, melyen mesékkel, mondákkal, anekdotákkal színesített bejáráson ismerhették meg a résztvevők a Budai Vigadó épületét.
- Március 20-án a történetmesélés világnapja alkalmából Tiszafüreden, a Városi Könyvtár és Információs Központ által szervezett felnőtt meseest egyik előadója voltam.
- Március 27-én a „Rákóczi 350” országos programsorozatának két helyszínén is részese voltam az ünnepi programoknak. Nyíregyházán a délutáni családi napon, Debrecenben pedig az esti gálaműsoron adtam elő Rákóczi mondákból összeállított műsoromat.
Az előző ösztöndíjas időszakokhoz hasonlóan a mesemondás mellett más, ahhoz szorosan kapcsolódó szakmai tevékenységekben is részt vettem:
- Január 28-án és február 25-én részt vettem a Bihari Mesekör alkalmain, Berettyóújfaluban. A jó hangulatú közösségi alkalmakon mesét mondtam és szakmai dolgok megvitatására is sor került.
- Március 18-án egy különleges kezdeményezés részese voltam. A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának meghívására Uhrin Anikó mesemondó társammal együtt mesekört tartottunk elsőéves óvodapedagógus hallgatóknak. Több, mint 70 hallgató vett részt az alkalmon, ahol mesemondással és szakmai tapasztalatok átadásával igyekeztünk közelebb hozni a mesék világát és az élőszavas mesemondás műfaját a leendő óvodapedagógusokhoz. A kezdeményezés sikert aratott, így április 22-én újabb mesekörben gyűlnek össze az érdeklődő egyetemisták, hogy folytassuk a megkezdett munkát.
- Március 31-én a Hagyományok Háza „MeseLab” elnevezésű új programjának stúdiófelvételén vettem részt Hacsi Anna és ifj. Csipkés Vilmos mesemondó társaimmal együtt. Videófelvételen rögzítették két-két mesénket, melyek szakértői elemzéssel, magyarázatokkal ellátva oktatási segédanyagként hasznosulnak majd a jövőben.
- Április 29-én a Hagyományok Háza webinárium programsorozatának egyik előadója leszek. Az online alkalmon a történeti mondákkal fogunk foglalkozni, én mesemondói szemszögből igyekszem majd átadni a témában szerzett tapasztalataimat.