Simándi László 2023

népművészet

Bemutatkozás

Simándi László vagyok, mesemondó, gólyalábas vásári komédiás; szakmám szerint pedig néprajzkutató.
Debreczenben születtem, nevelkedtem és élek a mai napig. Egyetemi éveim kezdetétől egészen máig igen erős néprajzi érdeklődés határozza meg szakmai tevékenységemet és hétköznapi életemet egyaránt.
Előadói vénámat is így kezdtem kamatoztatni: betlehemezéssel, dramatikus népszokásokkal, vőfélykedéssel... Ami pedig máig megmaradt az a gólyalábas vásári komédia és a mesemondás.
Ösztöndíjas vállalásom szerint tágabb környezetem, a Szűcs Sándor néprajzkutató által Háromföldnek nevezett régió, azaz a Hortobágy, Sárrét és Nagykunság vidékének népmeséit és letűnt világát megidéző történeteit szeretném közkinccsé tenni, a hagyományos élőszavas mesemondás és történetmesélés eszközkészletével.
Célom minél több helyen előadni a válogatott Háromföldi Históriákat, videósorozat formájában rögzíteni őket és a közösségi média felületein is közzétenni, kiegészítve néprajzi ismeretterjesztő adalékokkal. Az elmúlt évek tudatos gyűjtőmunkájának eredményeképp már jelentős mennyiségű forrás áll rendelkezésemre, de az eddig publikált szöveganyagok minél teljesebb körű megismerése mellett adattári kutatómunka és gyűjtés is szerepel a terveim közt.
A Háromföld szövegfolklór-kincse jóformán ismeretlen a szakma és az érdeklődő közönség számára is. Pedig sajátos lelkületű és karakterű meséi, ízes történetei és anekdotái érdemesek arra, hogy nagyobb figyelmet kapjanak.
Tehetségem szerint azon fogok igyekezni, hogy hiteles forrásból és hiteles előadásmóddal tudjam közvetíteni a Háromföldi Históriákat hallgatóságom felé.
"Aki ezt nem hiszi, járjon utána!"

Iskolák

Debreceni Egyetem

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2024-11-29 08:00:00

Hír

Pályaorientációs napon mutattam be ösztöndíjas tevékenységemet a nádudvari kézműves iskolában.

2024-11-22 10:00:00

Hír

A Hagyományok Háza népi előadóművészeti minősítőjén egyik kedvenc mesémmel álltam a zsűri elé.

2024-09-01 00:00:00

Hír

Az elmúlt hónapokban is számos helyre volt alkalmam elvinni háromföldi históriáimat.

2024-08-19 14:00:00

Hír

Idén is elvittem meséimet az ország legnagyobb népművészeti fesztiváljára.

2024-07-20 14:00:00

Hír

Július 20-án a sárospataki "Ostromhétvége" programját színesítettem mesékkel és mondákkal

2024-07-12 19:00:00

Hír

Július közepén Biharkeresztesre vittem el bihari huncut mesékből összeállított, felnőtt műsoromat

2024-06-24 10:00:00

Hír

Június végén két háromföldi néptánctáborban is meséltem a résztvevő gyermekeknek.

2024-06-22 20:00:00

Hír

A Múzeumok Éjszakája országos programsorozatának keretében a Bihari Múzeum rendezvényén meséltem.

2024-05-20 00:00:00

Hír

Pünkösdhétfőn a Sóstói Múzeumfalu ünnepi rendezvényén meséltem

2024-05-18 00:00:00

Hír

Pünkösd előtt a debreceni Tímárház népművészeti nagyvásárán meséltem

2024-04-26 00:00:00

Hír

Felnőtteknek szóló új, egész estés műsorommal léptem fel a Déri Múzeumban.

2024-04-20 13:00:00

Hír

A DEMKI Tímárház-Népi Kézműves Alkotóház programján meséltem.