Mikor születik egy szöveg, ha közben zajlik az élet?

Három nő. Három korosztály. Három különböző élethelyzet.

És egy közös szenvedély: az irodalom és az alkotás.

Karácsony Tünde, Péter Beáta és Szilveszter Andrea nemcsak írnak – figyelnek, kérdeznek és értelmeznek. Szövegeikben megmutatnak valamit abból, ahogyan a világot látják, ahogyan az emberekhez, a hétköznapokhoz és önmagukhoz viszonyulnak. Olykor egészen közel engednek bennünket a lélek olyan zugaihoz is, ahová talán ritkán nyílik ajtó.

Közben pedig zajlik a mindennapi élet.

Főzni, mosni, takarítani kell. Dolgozni, gyereket oviba és edzésre vinni, kamaszlánnyal szót érteni, babaruhákat rendezgetni, unokával játszani. Élni, figyelni, helytállni.

De mikor jut idő írni? És hol születik meg az a néhány mondat, amely egyszer csak történetté, verssé, könyvvé válik?

Lehet-e alkotni a konyhaasztal mellett?

Hogyan fér meg egymás mellett az alkotói szabadság és a hétköznapok kötelessége?

És mit lát meg az író abból a világból, amelyben mi magunk is nap mint nap élünk?

„Állok még, bámulom csodás művemet,

látni vélem, mint kihajt, s termésre vált.

Megbocsátom magamnak minden vétkemet…

– De mit eszik ma ebédre a család?”

– Karácsony Tünde –

„Huszonöt éve vagyok a szakmában, s azt hittem, már mindent láttam. De nem. Mondja, tulajdonképpen mi akar ez lenni? Ne, ne mondja! Kitalálom. Maga ilyen művészféle, ugye?”

– Péter Beáta –

„Na jó, most hagyom abba ezt a bohóckodást, gondolom. Kétségbeesetten nézek körül, keresem a családom minden tagját a tekintetemmel, és azt szeretném, ha mindenki látná, hogy ők mind hozzám tartoznak. Respiro attentione, mondja most a fülembe. És igen, elkezdem a légzésem figyelni. Nem állok meg, megyek tovább. Lehet, ha én szaladok a leglassabban, lehet, ha már nem is szaladok, csak teszem az egyik lábam a másik után, de akkor is itt vagyok, és nem a kanapén.”

– Szilveszter Andrea –

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2590648914721236?active_tab=about