Hír

2020-12-15 09:45:00

Románia

Mivel telik egy fotográfus napja, ha a pandémia miatt nem mehet emberek közé?

Így lehet haladni a munkával a Covid-19 alatt.

Ahogy azt már az év elején megtapasztalhattuk, ha sok a fertőzött, az országok drasztikus szigorításokkal próbálják kontrollálni a vírus terjedését. Ennek tudatában a nyári periódusban, amikor viszonylag szabadabb volt a mozgás, azzal töltöttem az időm, hogy minél több a projektben szereplő gyermekotthont felkeresek. Attól tartottam, hogy az őszi és téli időszakban újabb szigorítások lépnek érvénybe és ezek ellehetetlenítik a további munkát. Nagyot nem tévedtem, és az őszi beköszöntével az egyre magasabb esetszámoknak köszönhetően, először az iskolákat zárták be, majd kijárási korlátozásokat léptettek életbe. Szerencsémre eddig már több tucat filmet fényképeztem el azokon a helyeken, ahol a vírushelyzet ellenére is hajlandóak voltak fogadni. Az ősz és a tél így a felhalmozott nyersanyagok digitalizálásáról szólt és most ezekből látható egy kis válogatás.