Most a legsűrűbb, sötétebb az éjjel
Rövid publikáció megjelenése az Irodalmi jelen online folyóiratban
Fényhozó
Mint akit álmában holtak ölelnek,
felkel a nap és nem leli helyét.
Magában járja az erdőt s az árnyak,
nyelvén kiáltoz.
Oda tapasztja fülét a földhöz,
üzenetüket el ne szalassza.
Ugye még egyszer átölelhetlek,
segíts.
Most a legsűrűbb, sötétebb az éjjel,
nincs más csillag, mely utat mutasson.
Itt várok rátok az elhagyott kertben.
Induljatok hát láthatatlanok.
Ellenünk
Ki küldte ránk a hajnalt.
A folyón átúszó lovak nyakába,
ki tűzte a napot.
Jöjj vissza, várunk,
fekete angyal.
Tárd szét fölöttünk
békítő szárnyadat.
Hadd kortyolhassunk az élet vizéből,
míg gonosz urunk elenged,
hogy téged szolgáljunk.