Nagy Judit festő, zománcművész kiállítása

Az alábbi sorok egy pillanatnyi benyomás lenyomatai.

Nem kérdeztem a művészt, nem tájékozódtam a helyről, nem akartam „tudni” – inkább csak „érezni”.

Nagy Judit festő- és zománcművészt jól ismerem, mégis mindig maradt benne számomra valami megfejthetetlen. Judit személyisége napfényes, nyitott, emberszerető – szinte sugárzik, ha belép valahová. Ezzel szemben a munkái – különösen ezen a tárlaton – légiesek, áttetszőek és valahol mélyen magányosak. Ez a disszonancia – a világra mosolygó ember és az elmélyült, belső tájakban bolyongó alkotó – mindig is rejtély maradt számomra. Talán épp ezért szeretem őt és a műveit ennyire.

A most bemutatott sorozat három év termését öleli fel. Képei rétegzett világok. Mintha gyermekkorból hozott tintafolt-játékokra épülő asszociatív formák születnének újra és újra: fújt, lazúros, belefestett, belerajzolt részletek – mind valami belső önismereti játék, egy örök belső-külső párbeszéd illusztrációi. Technikáját folyamatosan fejleszti, újítja, rétegez, kutat – és bár úgy tűnik, ez egy végtelen folyamat is lehetne, Judit mindig pontosan tudja, mikor kell megállni. Hol van az a pont, ahol a kép „itt és most” lesz, ahonnan majd a következő épülhet.

A Limes Galéria (Révkomárom) patinás, kopottas templomtérbe költöztette most képeit és zománcait. A falfestmény-maradványok, az áttetsző régi vakolatok szinte belesimulnak Judit szín- és formavilágába – vagy épp fordítva: a képek válnak freskókká, megfoghatatlan jelrétegekké. Ez a környezet még inkább elmélyíti a szemlélőt, miközben meghagyja a játékos olvasat lehetőségét is.

Ez most egy oroszlán? Vagy egy hattyú? Egy szélfútta magányos figura? Minden egyszerre konkrét és absztrakt, felismerhető és kibogozhatatlan. Mintha egy szövetet néznénk, amit valaki belülről szőtt, de kívülről kellene értelmezni. Nem ad megfejtést – de annál több érzést.

Judit jelenléte – a képeken keresztül is – finoman megható. És ahogy alkotóként halad az útján: egyszerre magabiztos és kíváncsi. Lépésről lépésre halad előre, úgy, hogy közben sosem veszti el a játékosságot.

Gratulálok.