Hír

2022-12-12 20:50:00

Varsó, Lengyelország

Nagy sikerrel debütált a V4 String Quartet Lengyelországban

A 2021-ben megalakult V4 String Quartet november 25-én nagy sikerrel lépett fel teltház előtt a lengyel fővárosban az Eufonie Fesztiválon, amely egyben az együttes lengyelországi debütálásának is számított. A koncert műsorával a Visegrádi Négyek országainak hangjait mutatták be a közönségnek.

Dohnányi Ernő II. vonósnégyese Magyarország, Erwin Schulhoff “5 Stücke” – Csehország, Iris Szeghy III. vonósnégyese “Hommage a Mednyánszky” – Szlovákia és Witold Lutosławski – Lengyelország hangjaihoz vitte  közelebb a hallgatóságot.  A fellépésre a varsói Nowa Miodowa koncertteremben került sor.

A V4 String Quartet Miranda Liu hegedűművész kezdeményezésére alakult meg a Visegrádi Alap támogatásával, a V4-országok kultúrájának gazdagítása, illetve a kortárs V4-zeneszerzők és zenészek népszerűsítése céljából. Az együttes a szlovákiai Lőcsén játszotta bemutatkozó koncertjét, Magyarországon pedig a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon debütált a Magyar Zene Házában, illetve a Festetics Palotában és a Régi Zeneakadémián is koncertezett.  A V4 String Quartet egy négy zenész által létrehozott unikális nemzetközi együttműködés, amelynek tagjaival mind a négy V4-ország képviselteti magát. A kvartett magyar, lengyel, szlovák és cseh művészekkel és zeneszerzőkkel való együttműködésekre fókuszál, előtérbe helyezve a múlt és a jelen zenéjét saját régiójukban, valamint egész Európában. A vonósnégyes célja a kultúra gazdagítása a V4-országokban, illetve a kortárs V4-zeneszerzők és zenészek népszerűsítése. Az egyes országok kulturális hagyományának ápolása mellett a V4 String Quartet új utakat keres, amelyekkel elérhetővé és szerethetővé teszi a magas kultúrát mindenki számára.  A kvartett képviseletét és szervezési feladatait a Cadenza Művészeti Ügynökség látja el.

A vonósnégyes minden tagja 1-1 V4 országot képvisel, Magyarországot Miranda Liu, a Concerto Budapest koncertmestere képviseli, akinek a magyar állam kiemelkedő művészeti teljesítményéért 2022-ben megítélte a magyar állampolgárságot.  Szlovákiát Daniel Rumler hegedűművész, Csehországot Tomaš Krejbich brácsaművész, Lengyelországot pedig Bartosz Koziak gordonkaművész képviseli.

A Eufonie Fesztivál küldetése a régió kulturális örökségének népszerűsítése. Ez a terület egy rendkívül érdekes olvasztótégely, amelynek összetettségét a megjelenő kompozíciók és művészek sokféleségén keresztül fedezhetjük fel.

2023. februárjában a V4 String Quartet ismét visszatér Varsóba, ahol a Chain Fesztiválon szerepelnek, illetve a nyár végén Budapesten hallhatjuk őket a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon.

https://www.v4stringquartet.com/

Fotó: Banan Studio/Jarek WierzbickiStudio/ Jarek Wierz

Fotó: Banan Studio/ Jarek Wierzbicki