színházművészet

Hír

2021-05-22 17:13:00

"Nem baj, ha piszkos lesz az ujjunk"

Fekete Ágnes riportja a Fecsegő Ecsetek művészetterápiás műhelyről.

Kapcsolódó személyek:

Ösztöndíjas munkám során fontosnak tartom a színház mellett más művészeti ágak terápiás lehetőségeit is megismerni, ezért felkerestem Bencze Blankát, aki Nagyváradon segít gyerekeknek a feszültségeik kioldásában. A teljes cikk az Újvárad folyóírat májusi számában olvasható. 

A Fecsegő ecsetek művészetterápiás jellegű foglalkozás, amely Blanka elmondása szerint a „mindenhol jelenlevő alkotó- és teremtőképességre” épít, egyelőre elsősorban gyerekek számára. Az alkalmak során a festésen kívül változatos művészeti technikákkal ismerkedhetnek meg a Blankához látogatók: „Szeretném, hogy a gyerekek többféle képzőművészeti eszközön keresztül tekinthessenek be a művészetek világába, ezáltal képesek legyenek a felzárkózásra és önmaguk kifejezésére” – vallja Blanka.