Bemutatkozás
Nagyváradon születtem, iskolai tanulmányaimat ugyanitt végeztem. Gyerekkoromtól fogva élt bennem a színház szeretete, ez pedig még inkább felerősödött a középiskolás éveim alatt, amikor több előadásban is játszhattam a nagyváradi Szigligeti Színházban. Színművész diplomát 2016-ban a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán szereztem, és rögtön le is szerződtem Zalaegerszegre, a Griff Bábszínházhoz. Ezzel egy teljesen új világ nyílt meg előttem, amelyben a színházi absztrachálás addig nem is sejtett formáival találkozhattam különböző műfajú előadásokban. Volt alkalmam több bábtechnikát elsajátítani, a vezetőség bizalmának köszönhetően pedig egy egyéni mozgáselőadásban is szerepelhetek, amelyet a Lábán-díjas Góbi Rita rendezett és koreografált. Gondolkodásmódja, maximalizmusa magával ragadott, és úgy érzem életre szóló tudást adott nekem a közös munka. Emellett nagy örömöre szolgál, hogy a 2018-ban Üveghegy-díjjal jutalmazott Pötty című előadásban is közreműködhettem, amely kellő bátorságot adott ahhoz, hogy jelentkezzek egy taiwani Artist in Residency programra. A pályázat keretein belül negyven napot tölthettem Taiwanban, amely során létrehoztam életem első általam rendezett egyszemélyes előadását, amelyet többször is játszottam, emellett workshopot tartottam, és igyekeztem a csecsemőszínház, a taiwani kultúrában mindeddig viszonylag ismeretlen színházi forma terjesztését. 2019-ben a BBTE Kortárs Színház - teatrológia (MA) szakon szereztem diplomát. 2019 augusztusától a veszprémi Kabóca Bábszínházba szerződtem új impulzusok után kutatva.
Az egyetemi évek és a bábszínházban eltöltt idő során mindvégig időt szenteltem önmagam fejlesztésére. Különböző mozgás és színésztréningeken való részvétel biztosítja számomra a megújulásra és frissességre való képességemet a munkámban. Célom színészi eszköztáram további bővítése.
Iskolák
Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Színház és Televízió Kar, Kortárs színház (Színész és Teatrológia)Szak
Ösztöndíjak
- 2018 — PAST_ART ELTE Márton Áron Szakkollégium
- 2019 — PAST_ART ELTE Márton Áron Szakkollégium
Hírek, Események
2023.04.21
Hír
2022.06.20
Hír
2022.05.31
Hír
2022.03.21
Esemény
2022.01.24
Hír
2022.01.24
Hír
2022.01.22
Esemény
2021.12.02
Esemény
2021.10.20
Hír
2021.12.11
Esemény
2021.10.15
Hír