Ők lettek a VOSZ Prima Díj 2024-es győztesei Borsodban
Átadták a vármegyei Prima Díjakat.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Prima Díjakat november 9-én nagyszabású gála keretében adták át a Miskolci Nemzeti Színházban. A Prima Díj nyerteseit kilenc kategóriából választották ki, egyvalaki Közönségdíjban is részesült. A magyar népművészet és közművelődés kategória jelöltje Pós Krisztián, MMA ösztöndíjas népi iparművész fafaragó volt.
A Prima Primissima díjat Demján Sándor, a VOSZ Örökös Elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatásával alapította 2003-ban, hogy évenkénti átadásával megjutalmazzanak olyan művészeket, sportolókat, valamint a tudományos élet, a népművelés, az oktatás és a sajtó képviselőit, akik munkásságukkal kiérdemelték a legkiválóbbaknak járó elismerést, és teljesítményük, emberi tartásuk, értékrendjük követendő lehet mások számára. A Prima Díj a VOSZ vármegyei szervezetének elismerése a legkiválóbbaknak – írja a boon.hu. A gálán Demján Sándor emléke előtt is tisztelegtek. A díszvendég Demján Sándorné volt, aki a jelenlevőknek felidézte a díj történetét. Kiemelte, hogy néhai férje számára fontos volt a VOSZ és annak vármegyei szervezeteinek megalakulása, valamint a generációváltás előmozdítása. Örömmel látta, hogy több vállalkozás az új generáció építő munkájának eredményeként szerepel az év vállalkozói között. A gálán egyedi borkülönlegességeket, valamint gyémánt-, arany- és ezüstfokozatú okleveleket adtak át a VOSZ elnökhelyettese és az est fővédnökei – Bánné dr. Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke, és Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere – azoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak az eseményhez.
Bánné dr. Gál Boglárka köszöntőjében Henry Ford szavait idézte, akit szintén magyarok vittek sikerre és hangsúlyozta, hogy a prímaság belülről fakad. A minőség azt jelenti, hogy akkor is jól csináljuk a dolgokat, amikor senki nem figyel. Kiemelte, hogy a vármegyében számtalan kiváló ember él és dolgozik, akik a régió sokszínűségét reprezentálják, és hozzájárultak ahhoz, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén a legjobbak közé emelkedjen. Tóth-Szántai József polgármester köszöntőjében méltatta azokat, akik kiválóságukkal és elhivatottságukkal gazdagítják a közösséget. „A Prima Díjat különlegessé teszi az a két dolog, ami mögötte áll: a díjazottak kiválósága és a díjazók szakmai elhivatottsága. A program örök nyertese Borsod és Miskolc, amely sok tehetséges művészt, vállalkozót és tudóst tudhat magáénak.”
A gálán átadták a vármegyei Év vállalkozója díjakat is. A Prima Díj jelöltjei, a kategóriagyőztesek:
A magyar népművészet és közművelődés kategória jelöltje: Pós Krisztián fafaragó mester,
A magyar ismeretterjesztés és média kategória jelöltje: Jászter Beáta újságíró,
A magyar képző- és iparművészet kategória jelöltje: Boncsér Árpád szobrászművész,
A magyar oktatás és köznevelés kategória jelöltje: Kató Csaba tanszékvezető,
A magyar irodalom kategória jelöltje: Dr. Molnár Tamás író, költő,
A magyar tudomány kategória jelöltje: Kis József levéltár igazgató,
A magyar színház-, film- és táncművészet kategória jelöltje: Kozma Attila művészeti vezető,
A magyar sport kategória jelöltje: a DVTK HUN-Therm női kosárlabdacsapat.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Prima Díjasok:
A magyar ismeretterjesztés és média kategória jelöltje: Jászter Beáta újságíró,
A magyar oktatás és köznevelés kategória jelöltje: Kató Csaba tanszékvezető,
A magyar sport kategória jelöltje: a DVTK HUN-Therm női kosárlabdacsapat
A közönségdíjat a magyar képző- és iparművészet kategória jelöltje, Boncsér Árpád szobrászművész kapta. (forrás: boon.hu, vosz.hu)