Oláh János: Kenyérpusztítók (felolvasószínházi est)
Az első magyar abszurd színdarabnak is nevezett mű, Oláh Jánosnak, a 2016- ban elhunyt, József Attilla-díjas költőnek, írónak, szerkesztőnek egyetlen drámai alkotása. Megírását követően nagy sikerrel játszották alternatív utakat kutató társulatok, de az utóbbi évtizedekben méltatlanul megfeledkeztek róla a színházi alkotók. Ezt is orvosolta a közönség részéről nagy érdeklődéssel kísért előadásunk, melyet 2023 szeptember 24-én tartottunk a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Színpadán.
A Kenyérpusztítókat, Ruszt József rendezésében, az Egyetemi Színpad mutatta be 1971-ben. Akkoriban nagyon merész vállalkozás volt a mindent figyelő, elnyomó hatalom miatti tehetetlenséget, félszegséget, reménytelen botladozást a színpadra vinni, kőszínházak nem jelentkeztek a feladatra, megmaradt ez a fiataloknak. A korra jellemző figurák, formák, szófordulatok, ízek jellemzik az előadást. Ma már nem hördülünk fel az áthallásos finomságokon, inkább csak élvezzük a játék elevenségét, Oláh János humorát és szeretetét.