zeneművészet

Hír

2025-11-05 10:30:00

Oláh Patrikot kiválasztották az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítvány programjára.

Oláh Patrik minioperája bekerült az Eötvös Péter Alapítvány nemzetközi programjába.

Oláh Patrik beválogatásra került az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítvány legutóbbi pályázatán, amelynek keretében nemzetközi művészek által vezetett szakmai kurzuson vehet részt. A program célja, hogy a résztvevő zeneszerzők új kompozíciókat hozzanak létre, melyeket intenzív műhelymunkák és szakmai konzultációk során tökéletesítenek.


A pályázat kiírása szerint Mark Twain Ádám és Éva naplója című írását kellett újragondolni, és legfeljebb ötperces minioperai formában feldolgozni. Ennek eredményeként egy olyan kompozíció született, amely a bibliai történet modern értelmezését ötvözi a kortárs zenei megoldásokkal és az algoritmikus gondolkodásmód metaforáival.