Precíz volt és végtelenül szerény ember

Néhány hete a járványügyi helyzet már lehetővé tette, így személyesen is találkozhattunk Ormos Ferenccel, aki számtalan játékfilmben dolgozott együtt Romvári Józseffel. A vele folytatott beszélgetésben, jónéhány közös emléket idézett fel.

"Az első film amiben én összekerültem a Romvári Jóskával, Az idő ablakai volt. Ekkor még filmtechnikusi gyakornok voltam, ezért nem szerepeltem a stáblistán sem, mert mint gyakornok nem tettek fel rá. A forgatás 1969 első hónapjaiban történt. Tulajdonképpen ez volt az első magyar fantasztikus film, ami aztán később nagy sikerrel ment. Az egész történet majdnem, hogy egy díszletben játszódik, futurisztikus háttérben. Az egész a Mafilm 3-as, 4-es műtermében volt felépítve. A barlangi jelenetek meg a fertődi kőbányában, Fertőrákoson lettek felvéve. A technikusi főnököm, nagyon magamra hagyott a filmben, úgyhogy életem első filmjében rettenetes nehéz helyzetbe kerültem, és szinte mindent egyedül kellett megoldanom, és hát a Jóska rengeteget segített! Olyan mértékben emberi volt hozzám, hogy senki másra nem tudtam támaszkodni. Az egész díszlet különböző folyósókból meg laboratóriumokból állt, és arra emlékszem, hogy az egész kalapácslakkal volt lefestve. Akkor az egy nagyon modern eljárásnak számított. Jóska tervezett bele mindenféle tolóajtót és különböző szerkezeteket. Észrevettem azt is, hogy - és ez nagyon jó volt a Romvári Jóskában, - ő úgy adott le alaprajzot, hogy azt már csak le kellett gyártani. A többi díszlettervező általában skiccet adott, illetve vázlati rajzot, de ha a Romvári tervezett valamit, azt már aprólékosan kidolgozta előzőleg! Jóska precíz volt nagyon. Segítőkész és végtelenül szerény. Saját magáért nem állt ki, még azt is mondhattuk, hogy talán félt önmagáért, kiállni, de a munkatársai mellett ellenben mindig kiállt! Ezért is bánt engem, hogy sok filmes szakembernek van Kossuth-díja, de a Romvári nem kapott Kossuth-díjat! Még egy műterem sincs elnevezve róla. Pedig a díszlettervezők közül állítom, ő volt a legnagyobb, messze a legnagyobb, a legjobb, és mégis ő volt legkevésbé megbecsült.

1973-ban együtt dolgoztunk  A régi idők focijában. Borzasztó nehéz film volt, mert az 1920-as éveket kellett mindenben rekonstruálni. Na ott volt a mosoda díszlet, amit a Romvári Jóska tervezett. De annyira precíz volt, hogy a berendezővel maga ment utána, hogy milyen mosógépeket lehet találni a 20-as évekből. És vajon miként nézhetett ki a 20-as években egy mosoda. Bonyolult díszlet volt ez mindenképp. Azt kell tudni, hogy a filmekben a fémdíszleteket, meg minden, ami épület-gépészet elektronika, azt mindent mi csinálunk, a technikusok. Az építészet csinálja a díszletet, de a gépészetet, azt mi. Úgy hogy ez a mosoda egy rettenetes nehéz díszlet volt. Később a Redl ezredesben is együtt melóztunk. A megfelelő korhűséget kellett biztosítanunk. A külsőknél kicsit  könnyebb dolgunk volt, mert az egyik fő helyszín az Sopron volt. És a kastély meg a város fő utcája elég jól megőrizte a történelem nyomait. Korábban a  Mephistóban én nem, de a Jóska dolgozott. Neki ez volt talán a legnagyobb munkája, egy nagy mozi volt. Emlékszem arra, hogy milyen bánatot okozott neki az, amikor a film megkapta az Oscar-díjat, de a nevét meg sem említették. És később is sokan úgy viselkedtek vele, mintha nem is dolgozott volna ebben a filmben. Ez rettenetesen szomorú dolog. Ez élete végéig nagyon bántotta, noha nem igen mutatta kifele. Pedig nagyon megérdemelte volna, hogy onnantól kiemelten kezelje a szakma, de még egy díjat sem kapott.

Aztán milyen érdekes, az élet kicsit kárpótolta őt a nemzetközi produkciókkal. Ez volt a Josephine Baker életrajzi film, amiért Jóska Emmy-díjat kapott. Megjegyzem, csöppet sem volt egyszerű a helyzete itt sem, mert rengeteg külső helyszínre kellett díszletet tervezni, majd megépíteni. Az X polgártársban és az Evitában is dolgoztunk közösen. Az Evitában különösen sok dolgunk volt, de kevésbé olyanok, amiket én szeretek. Nem voltak trükkök vagy hasonló munkák. Itt is a korhűség tökéletes visszaadásán volt a hangsúly. Magyarországből korabeli Argentínát kellett csinálni. Nem volt kellemes munka, mert sok aprólékos kis feladat jött állandóan. A Szabadság téren például a pálmafákat úgy csináltuk meg, hogy az ott lévő villanyoszlopok felső részeit leszereltük, az építészet meg készített fakérget műanyagból, majd ezzel beburkoltuk az oszlopokat. Andy Vajna hozatott Olaszországból rengeteg pálmalevelet, mi pedig ezeket a leveleket felraktuk a kandeláberekre. Ezek kifejezetten érdekes technikai munkák voltak. 

Ami még komoly közös szakmai munka volt, a púpos, vagyis a Notre Dame-i toronyőr film. Nem vitás, ez egy izgalmas kihívás volt. A rendező, egy magyar származású amerikai, Peter Medak volt. Nyugodtan mondhatjuk rá, hogy amolyan tutyi-mutyi és határozatlan szakember volt. Nem tudott megbírkózni a rá eső feladattal és főként nem a díszletekkel.  Itt is Jóskának kellett segítenie menetközben, amikor már szinte elkezdődött a forgatás. Fóton  a Mafilm telepen, építettünk egy komplett Notre Dame-i tornyot! Ha jól emlékszem 28 méter magas volt! Felejthetetlen méretű homlokzat volt.De eleinte nem volt jó a stabilitása. Nagy volt a kilengése. Romvári Jóska vezetésével kicsit átépült a díszlet. És Jóska nem félt felmászni ennek a tetejére, de muszáj volt személyesen ellenőriznie az építést. Én is sokat voltam fent, mert sok munkánk volt. Plusz a kaszkadőrök is állandóan a tetőn mászkáltak, és gyakoroltak. Nem volt egyszerű.  Az egész díszlet hátulról egy masszív profi fémszerkesztre lett ráerősítve. Egy erős állványzat tartotta hátulról meg az egészet. Ami igazából sajnos bérlemény volt, és a forgatás végére ki kellett váltani egy fa állványzattal, ez aztán később elrohadt.  A díszlet viszont önmagában gyönyörű lett. Egyszer még a magyar, de francia származású producer, André Szöts, is hozott direkt emiatt ide, más francia kosztümös filmet, mert ugye az eredeti párizsi dómnál nem lehetett forgatni, és kapóra jött, hogy Fóton még állt ez a díszlet. Évek múltán aztán annyira instabillá vállt, hogy teljesen le kellett zárni a környéket. Már egy kis széltől is néha leestek a gipszből felépített szobrok. 10 év elteltével muszáj volt lebontani. Fenntartása nagyon költségessé vált, mert a fából lévő tartó pillérek statikailag teljesen el voltak már korhadva. 

Az én emlékeimben, Jóska mindig is egy nagyon szolgálat- és segítőkész, emberileg egy végtelenül szerény munkatársként  marad meg. Sajnos kevés ma már az ilyen filmes szakember mint amilyen ő volt."