Régivel tanítani az újat - A művészeti nevelés értékteremtő lényege Gerzson Pál művészetpedagógiájában (konferenciaelőadás)

A művészeti nevelés elsősorban a személyiségfejlődés kibontakozását segíti. Ezért az esztétikai értékek megismertetése mellett a művészetpedagógiai gyakorlatban egy általános életbölcseleti karakter is érvényesül, amely nélkül a tanítvány nem, vagy nagyon nehezen találja meg személyisége kiteljesítéséhez vezető útját. A művészet önkifejezési eszközként való megtapasztalása annak ellenére sem egyszerű feladat, hogy az alkotókészség humán specifikum. A művészettel való nevelés egyrészt segít az ösztönök és érzelmek megélésében és megértésében, másrészt azonban lélektani és pedagógiai elvek mentén általános kultúrelméleti törvényszerűségek felismerésére és elfogadására tanít. A kortárs (művészet)pedagógia legnagyobb kihívása, hogy kulturális hagyományainkat nem feledve tanítsa meg a fiatal nemzedékeket képességeik kibontakoztatásának értékteremtő folyamatára. Ebből kiindulva előadásomban az absztraháló alkotás antropológiai határait, illetve az újítás és hagyomány egymást megalapozó művészi gyakorlatát vizsgálom Gerzson Pál festőművész létmagyarázó művészetének, és az emögött rejlő „festői magatartás” komplex művészetpedagógiai gyakorlatának ismertetésével. Számos tanítvány és barát vallomása tanúskodik arról, hogy a szakmai minimum és a szellemiek elsajátítása mellett Gerzson felismerte és művészetpedagógiai tevékenysége alapjává tette az egzisztenciális felismerést: „az lehettem, aki vagyok”.  Azt vallotta és tanította, hogy az egyéni jellem vagy a saját művészi stílus szubjektivitása nem törheti meg a rend és harmónia objektív művészeti törvényeit. Gondolatai és pedagógiai módszere különösen aktuális azok számára, akik a 21. század változás-viharának pedagógiai kihívásában meglátják a lehetőséget: a régivel mutatni meg az újat nem más, mint önmagunk (újra) tanulása.